A Márk írása szerint való szent evangyéliom
capítulo 4
verso 1
És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyűle ő hozzá, úgy hogy ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala.
verso 2
És sokat tanítja vala őket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában:
verso 3
Halljátok: Ímé, a magvető kiméne vetni.
verso 4
És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt.
verso 5
Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.
verso 6
Mikor pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada.
verso 7
Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt.
verso 8
Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.
verso 9
És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja.
verso 10
Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől.
verso 11
Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek,
verso 12
Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsáttassanak.
verso 13
És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mimódon értitek meg majd a többi példázatot?
verso 15
Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét.
verso 16
És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják,
verso 17
De nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak.
verso 18
A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják,
verso 19
De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz.
verso 20
A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit.
verso 21
És monda nékik: Avagy azért hozzák-é elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék?
verso 22
Mert nincs semmi rejtett dolog, a mi meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson.
verso 23
Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.
verso 24
És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, a kik halljátok.
verso 25
Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van.
verso 26
És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.
verso 27
És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképen.
verso 28
Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban.
verso 29
Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.
verso 30
És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt?
verso 31
A mustármaghoz, a mely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,
verso 32
És mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.
verso 33
És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az ígét, úgy a mint megérthetik vala.
verso 34
Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványnak mindent megmagyaráz vala.
verso 35
Azután monda nékik azon a napon, a mint este lőn: Menjünk át a túlsó partra.
verso 36
Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is valának vele.
verso 37
Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.
verso 38
Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?
verso 39
És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lőn nagy csendesség.
verso 40
És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincs hitetek?
verso 41
És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?
Libros
