Jób könyve
capítulo 16
Jób negyedik válasza: Ártatlanságának Isten a tanúja
verso 1
Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
verso 2
Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
verso 3
Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
verso 4
Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet.
verso 5
Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.
verso 6
Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;
verso 7
mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat.
verso 8
Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.
verso 9
Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem.
→
JSir 2,5
verso 10
Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.
verso 11
Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.
verso 12
Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem.
→
JSir 3,12
verso 13
Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.
verso 14
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
verso 15
Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet.
verso 16
Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül.
verso 17
Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.
verso 18
Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!
verso 19
Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban.
verso 20
Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre,
verso 21
hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben.
verso 22
Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.
Libros
