Pál levele a rómaiakhoz

capítulo 9


Capítulos:


Pál fájdalma népe miatt


verso 1

Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által,


verso 2

hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet.


verso 3

Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett,

→ 2Móz 32,32


verso 4

akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek,

→ 2Móz 9,4


verso 5

akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.


Az ígéret gyermekei az igazi izráeliták


verso 6

Nem mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak,


verso 7

és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.”

→ 1Móz 21,12


verso 8

Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.

→ Jn 8,31


verso 9

Mert így szól az ígéret: „Abban az időben eljövök, és fia lesz Sárának.”

→ 1Móz 18,10


verso 10

Sőt, Rebeka esetében még inkább, aki egy férfitól fogant fiakat, Izsáktól, a mi atyánktól.


verso 11

Amikor ugyanis még meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön,


verso 12

nem a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, már akkor megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik fog szolgálni a kisebbiknek”,

→ 1Móz 25,23


verso 13

amint meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.”

→ Mal 1,2


Isten szabad kegyelme


verso 14

Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla!


verso 15

Hiszen így szól Mózeshez: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.”

→ 2Móz 33,19


verso 16

Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.


verso 17

Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen azért emeltelek trónra, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.”

→ 2Móz 9,16


verso 18

Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.


verso 19

Azt mondod erre nekem: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?”


verso 20

Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?”

→ Ézs 29,16; Ézs 45,9


verso 21

Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja?


verso 22

Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?


verso 23

Vajon nem azért is, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített,


verso 24

amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a többi nép közül is?


verso 25

Amint Hóseásnál is mondja: „Azt a népet, amely nem az én népem, az én népemnek hívom, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek,

→ Hós 2,25; 1Pt 2,10


verso 26

és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: ti nem az én népem vagytok, ott neveztetnek majd az élő Isten fiainak.”

→ Hós 2,1


verso 27

Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: „Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül,

→ Ézs 10,22


verso 28

mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön.”


verso 29

És amint előre megmondta Ézsaiás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna utódot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához.”

→ Ézs 1,9


Krisztus a megütközés köve Izráel számára


verso 30

Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a népek, amelyek nem törekedtek az igazságra, igazságot nyertek, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van;


verso 31

Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem érte el a törvényt.


verso 32

Miért? Azért, mert nem hitből, hanem mintegy cselekedetekből törekedtek rá: beleütköztek a megütközés kövébe,


verso 33

amint meg van írva: „Íme, elhelyezem Sionban a megütközés kövét, a megbotránkozás szikláját, és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni.”

→ Ézs 28,16; 1Pt 2,6

Capítulos:


Libros