Sámuel második könyve
capítulo 13
verso 1
Ezek után a következők történtek: Absolonnak, Dávid fiának volt egy igen szép húga, akinek Támár volt a neve. Amnón, Dávid fia megszerette őt.
verso 2
Annyira epekedett Amnón a húgáért, Támárért, hogy belebetegedett, mert a lány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit elkövessen rajta.
verso 3
De Amnónnak volt egy Jónádáb nevű barátja, Simeának, Dávid testvérének a fia. Ez a Jónádáb nagyon ravasz ember volt.
verso 4
Azt mondta neki: Mi az oka annak, hogy naponta soványodsz, királyfi? Nem mondanád meg nekem? Amnón azt mondta neki: Támárt, Absolon öcsém húgát igen szeretem.
verso 5
Jónádáb azt mondta neki: Feküdj le az ágyadba, és tettesd magad betegnek. Ha eljön apád, hogy meglátogasson, mondd azt neki: Jöjjön ide, kérlek, Támár húgom, hogy enni adjon. Itt, a szemem előtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az ő kezéből egyem.
verso 6
Lefeküdt tehát Amnón, és betegnek tettette magát. Mikor azután eljött a király, hogy meglátogassa, azt mondta a királynak: Kérlek, hadd jöjjön ide hozzám Támár húgom, hadd csináljon előttem egy pár bélest, és hadd egyem az ő kezéből.
verso 7
Dávid erre ezt az üzenetet küldte Támár házához: Menj el azonnal Amnón bátyád házához, és készíts neki valami ennivalót.
verso 8
Támár tehát elment bátyjának, Amnónnak a házába, aki ágyban feküdt. Fogta a lisztet, meggyúrta, és bélest csinált őelőtte, és megsütötte a bélest.
verso 9
Azután elővette a serpenyőt, és eléje tálalta, de ő nem akart enni. Majd azt mondta Amnón: Küldjetek ki mellőlem mindenkit. Erre mindenki kiment.
verso 10
Akkor azt mondta Támárnak: Hozd be az ételt a hálószobába, hadd egyem a kezedből. Erre Támár fogta a bélest, amelyet készített, és bevitte a hálószobába Amnónnak, a bátyjának.
verso 11
De amikor hozzá vitte, hogy egyék, az megragadta őt, és ezt mondta neki: Jöjj, hálj velem, húgom!
verso 12
Ő pedig azt mondta neki: Ne, bátyám, ne ronts meg engem, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben. Ne kövess el ilyen gyalázatot!
verso 13
És én ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért, kérlek, szólj a királynak, mert nem fog engem megtagadni tőled.
verso 14
Ő azonban nem akart hallgatni a szavára, és mivel erősebb volt nála, erőszakot követett el rajta.
verso 15
Azután Amnón nagyon meggyűlölte őt. Nagyobb lett a gyűlölete a szerelemnél, amellyel megszerette őt. Azt mondta neki Amnón: Kelj föl, menj a dolgodra.
verso 16
Ő így felelt neki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, amelyet véghez vittél rajtam, azzal, hogy elűzöl engem. Ő azonban nem akart rá hallgatni,
verso 17
hanem beszólította a szolgáját, aki neki szolgált, és azt mondta: Űzd ki őt gyorsan előlem, és zárd be utána az ajtót.
verso 18
Támáron pedig igen szép tarka szoknya volt, amilyenben a király leányai szoktak járni, amíg szűzek.* Amikor tehát kiűzte őt a szolga, bezárta utána az ajtót.
verso 19
Támár pedig hamut hintett a fejére, és a tarka szoknyát, amely rajta volt, meghasogatta, kezét pedig a fejére tette, és jajgatva járt-kelt.
verso 20
Bátyja, Absolon azt mondta neki: Talán Amnón bátyád volt veled? Azért hallgass most, húgom, mert a testvéred; ne bánkódjál ennyire. Ezért Támár nagy árvaságban lakott bátyja, Absolon házában.
verso 21
Dávid király pedig mindezt hallva igen nagyon megharagudott.
verso 22
Absolon pedig semmit sem szólt erről Amnónnak, sem jót, sem rosszat. De igen gyűlölte Absolon Amnónt, mivel megszeplősítette húgát, Támárt.
verso 23
Két esztendő múlva Absolon juhait nyírták az efraimi Baal-Hácórban, és Absolon meghívta az összes királyfit.
verso 24
Absolon bement a királyhoz is, és azt mondta: Íme, most nyírják szolgád juhait, azért jöjjön el, kérlek, a király a szolgáival együtt a te szolgádhoz.
verso 25
A király azt mondta Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy ne legyünk terhedre. És ismét erőltette őt, de atyja nem akart elmenni, hanem megáldotta őt.
verso 26
Absolon azonban mégis így szólt: Ha nem, úgy jöjjön el velünk Amnón, a testvérem. A király így felelt neki: Miért menne el veled?
verso 27
Mégis, mivel Absolon erőltette, elbocsátotta vele Amnónt is és a többi királyfit.
verso 28
Absolon pedig ezt a parancsot adta a szolgáinak: Kérlek, figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, és én szólok nektek, akkor üssétek le Amnónt és öljétek meg. Semmit se féljetek, hiszen én parancsoltam nektek. Legyetek bátrak, ne féljetek!
verso 29
Úgy cselekedtek azért Absolon szolgái Amnónnal, ahogy Absolon parancsolta. A király fiai pedig mindnyájan fölkeltek, és mindegyik az öszvérére ült, és elmenekültek.
verso 30
Mikor pedig még úton voltak, eljutott a hír Dávidhoz: Absolon megölte az összes királyfit, egy sem maradt meg közülük.
verso 31
Akkor fölkelt a király, megszaggatta ruháit, a földre feküdt, és szolgái is mindnyájan megszaggatott ruhában álltak előtte.
verso 32
Jónádáb, Simeának, Dávid testvérének a fia pedig azt mondta: Ne mondja az én uram, hogy a királynak minden fiát megölték, mert egyedül csak Amnón halt meg. Mert attól a naptól fogva, hogy húgát megszeplősítette, Absolont mindig keserűséggel töltötte el ez a dolog.
verso 33
Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolva, hogy a királynak minden fia meghalt, mert egyedül csak Amnón halt meg.
verso 34
Absolon pedig elmenekült. Mikor az őrálló fölemelte a tekintetét, látta, hogy sok ember jön a mögötte levő úton a hegyoldalon.
verso 35
Ekkor Jónádáb szólt a királynak: Íme, jönnek a királyfiak. Ahogy szolgád mondta, úgy történt.
verso 36
És ahogy abbahagyta beszédét, megérkeztek a királyfiak, és fennhangon sírtak. Maga a király és a szolgái is mindnyájan nagy sírásra fakadtak.
verso 37
Absolon pedig elfutott, és elment Talmajhoz, Ammihúr fiához, Gesúr királyához. És Dávid mindennap siratta a fiát.
verso 38
Absolon pedig, miután elfutott, és Gesúrba ment, három esztendeig volt ott.
verso 39
Dávid király pedig fölhagyott azzal, hogy Absolon ellen menjen, mert már megvigasztalódott Amnón halála miatt.
Libros
