Ámós próféta könyve

2. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Így szól az Úr: Három bűne miatt a Moábnak, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert mészszé égette Edom királyának csontjait!


2. vers

Tüzet vetek azért Moábra, és az emészti meg Kerijjoth palotáit, és meghal Moáb a zajban, hadi lárma közt, a kürt zengése közben.


3. vers

Kivágom a birót közüle, és minden fejedelmit megölöm vele egyetemben, ezt mondja az Úr.


4. vers

Így szól az Úr: Három bűne miatt a Júdának, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert megvetették az Úrnak törvényét és nem tartották meg rendeléseit. Eltévelyítették őket az ő hazugságaik, a melyeket az ő atyáik követtek.


5. vers

Tüzet vetek azért Júdára, és az emészti meg Jeruzsálem palotáit.


6. vers

Így szól az Úr: Három bűne miatt az Izráelnek, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert pénzért adták el az igazat, a szegényt pedig egy öltő saruért.


7. vers

A kik a föld porát áhítják a szegények fejére, és a nyomorultak útját elfordítják. Fiú és az atyja egy leányhoz járnak, hogy megfertőztessék az én szent nevemet.


8. vers

Zálogos ruhákon nyujtózkodnak minden oltár mellett, és az elítéltek borát iszszák az ő istenök házában.


9. vers

Pedig én irtottam ki előlük az Emoreusokat, a kik magasak voltak, mint a czédrusok, erősek, mint a cserfák. Mégis kiirtottam gyümölcsét felül és gyökerét alul.


10. vers

És én hoztalak fel Égyiptom földéről, és negyven esztendeig és hordoztalak a pusztában titeket, hogy bírjátok az Emoreusok földét.


11. vers

És prófétákat támasztottam a ti fiaitok közül és nazirokat ifjaitok közül. Nem így van-é vajjon, Izráel fiai? ezt mondja az Úr.


12. vers

De a nazirokat borral itattátok, és prófétákra ráparancsoltatok, mondván: Ne prófétáljatok!


13. vers

Ímé, én is lenyomlak titeket, ott a hol vagytok, mint a cséplő szekér lenyomja a kévékkel teli szérűt.


14. vers

Elvész azért a futás a gyorstól, és nem erősíti meg az erőst az ő ereje, és a hős sem menekedhetik.


15. vers

Nem állja meg helyét az íjj-hordozó sem, nem menekülhet el még a gyorslábú sem, és a lovon ülő sem menekedhetik.


16. vers

És a bátor szívű is a hősök között meztelenül fut el azon a napon, ezt mondja az Úr.

Fejezetek:


Könyvek