Mózes első könyve

34. fejezet


Fejezetek:


Sikem és Dina


1. vers

Egyszer Dina, Lea leánya, akit Jákóbnak szült, kiment, hogy szétnézzen annak a vidéknek a leányai között.

→ 1Móz 30,21; 2Sám 13,1


2. vers

Meglátta őt Sikem, a hivvi Hamórnak, az ország fejedelmének a fia. Magához vitette, és vele hált, erőszakot követve el rajta.

→ 1Móz 33,19; Bír 9,28


3. vers

De lelkéből ragaszkodott Dinához, Jákób leányához, mert megszerette a leányt, és szívhez szólóan beszélt a leánnyal.


4. vers

Majd ezt mondta Sikem az apjának, Hamórnak: Kérd meg nekem feleségül ezt a leányt!

→ Bír 14,2


5. vers

Jákób meghallotta ugyan, hogy megbecstelenítették a leányát, Dinát, de mert fiai a mezőn voltak a jószággal, hallgatott Jákób, amíg megjöttek.


6. vers

És kiment Hamór, Sikem apja Jákóbhoz, hogy beszéljen vele.


7. vers

Jákób fiai is hazajöttek a mezőről. Amikor meghallották a dolgot, felháborodtak ezek a férfiak, és nagy haragra lobbantak, mivel gyalázatot követett el Sikem Izráelen, amikor Jákób leányával hált, mert nem szabad ilyet tenni.

→ 2Sám 13,12


8. vers

Hamór azonban így beszélt velük: A fiam, Sikem lelkéből ragaszkodik a leányotokhoz, adjátok hát hozzá feleségül!


9. vers

Házasodjatok velünk össze: adjátok hozzánk leányaitokat, és vegyétek el a mi leányainkat!


10. vers

Lakjatok közöttünk! Itt az ország előttetek: lakjatok, járjatok benne szabadon, és telepedjetek le!


11. vers

Sikem pedig ezt mondta a leány apjának és bátyjainak: Ha elnyerem jóindulatotokat, megadom, amit csak kívántok tőlem.


12. vers

Kérjetek tőlem bármekkora mátkapénzt és ajándékot, megadom, amennyit kívántok, csak adjátok hozzám feleségül a leányt!

→ 2Móz 22,15


13. vers

De Jákób fiai álnok módon válaszoltak Sikemnek és apjának, Hamórnak. Azért beszéltek így, mert megbecstelenítette Dinát, a húgukat.


14. vers

Ezt mondták nekik: Nem tehetjük meg azt, hogy húgunkat körülmetéletlen emberhez adjuk, mert az gyalázatot hozna ránk.


15. vers

Csak akkor egyezünk bele, ha olyanok lesztek, mint mi, és minden férfi körülmetélkedik nálatok.

→ 1Móz 17,10


16. vers

Akkor hozzátok adjuk leányainkat, a ti leányaitokat pedig elvesszük, köztetek lakunk, és egy néppé leszünk.


17. vers

De ha nem hallgattok ránk, és nem metélkedtek körül, akkor fogjuk leányunkat, és elmegyünk.


18. vers

Tetszett a beszédük Hamórnak és Sikemnek, Hamór fiának.


19. vers

Nem is halogatta az ifjú a dolgot, mert kedvelte Jákób leányát, és neki volt apja egész háza népe között a legnagyobb tekintélye.


20. vers

Visszament tehát Hamór és fia, Sikem, városuk kapujába, és így szóltak a városban élő férfiakhoz:


21. vers

Ezek az emberek békében akarnak élni velünk. Hadd lakjanak az országban, és járjanak benne szabadon, hiszen elég tágas ez az ország számukra is mindenfelé. Leányaikat feleségül vesszük, a mi leányainkat pedig hozzájuk adjuk.


22. vers

De csak akkor egyeznek bele ezek a férfiak, hogy köztünk lakjanak, és velük egy néppé legyünk, ha minden férfi körülmetélkedik nálunk, ahogyan ők is körül vannak metélve.


23. vers

Jószáguk, vagyonuk és minden állatuk a mienk lesz azután, csak egyezzünk bele, hogy köztünk lakjanak!


24. vers

És hallgatott Hamórra meg a fiára, Sikemre mindenki, aki odajött a város kapujába, és körülmetélkedett minden férfi, aki odajött a város kapujába.


A sikemi vérfürdő


25. vers

A harmadik napon azonban, amíg ezek seblázban szenvedtek, fegyvert ragadott Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dina bátyjai, rátörtek a gyanútlan városra, és legyilkoltak minden férfit.

→ 1Móz 49,5


26. vers

Hamórt is meg a fiát, Sikemet is kardélre hányták, Dinát pedig kihozták Sikem házából, és elmentek.


27. vers

Így törtek rá Jákób fiai a sebesültekre, a várost pedig kifosztották, mert megbecstelenítették a húgukat.


28. vers

Juhaikat, marháikat, szamaraikat és ami csak a városban és a mezőn volt, elvitték magukkal.


29. vers

Minden vagyonukat, valamint gyermekeiket és asszonyaikat is mind foglyul ejtették, a házakat pedig teljesen kifosztották.


30. vers

Jákób azonban ezt mondta Simeonnak és Lévinek: Szerencsétlenségbe döntöttetek, hisz gyűlöletessé tettetek engem ennek az országnak a lakói, a kánaániak és a perizziek előtt. Én csak kevesedmagammal vagyok, és ha összefognak ellenem, levágnak, és elpusztulok házam népével együtt.

→ 1Móz 13,7


31. vers

De ők azt felelték: Hát szabad úgy bánni a mi húgunkkal, mint egy paráznával?!

Fejezetek:


Könyvek