Pál levele az efezusiakkoz

4. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5 6


Az elhívatáshoz méltó élet a hit nagykorúságában és egységében


1. vers

Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok,


2. vers

teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel,

→ Kol 3,12


3. vers

igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.


4. vers

Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is:


5. vers

egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség,


6. vers

egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben.


7. vers

A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott.


8. vers

Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.”

→ Zsolt 68,19


9. vers

Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre.


10. vers

Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget.


11. vers

És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul,


12. vers

hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére,


13. vers

míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,


14. vers

hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától;


15. vers

hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus,


16. vers

akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.

→ Kol 2,9


Az új ember felöltözése


17. vers

Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint.

→ Róm 1,18


18. vers

Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tudatlanságukban, és megkeményedett a szívük.


19. vers

Mivel erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, mindenféle tisztátalanságot művelve mohóságukban.


20. vers

Ti azonban nem így tanultátok Krisztust;


21. vers

ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban:


22. vers

vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott;

→ Kol 3,9


23. vers

újuljatok meg lelketekben és elmétekben,


24. vers

öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

→ Kol 3,10


25. vers

Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.

→ Zak 8,16; Kol 3,9


26. vers

Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal,

→ Zsolt 4,5


27. vers

helyet se adjatok az ördögnek.


28. vers

A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.


29. vers

Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.


30. vers

És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára.

→ Ef 1,13


31. vers

Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt.


32. vers

Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

→ Kol 3,13

Fejezetek:


Könyvek