Az Szent Pál apostolnak első levele, melyet az tesszalonikabelieknek írt

5. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5


1. vers

továbbá, atyámfiai, nem szükség, hogy tinektek írjak az időkről és az időknek részéről.


2. vers

mert ti nyilván tudjátok, hogy az Úristennek az napja azonképpen fog eljőni, mint az orv éjjel.


3. vers

mert mikoron ezt mondandják: mindenek békességben és bátorságban vannak, akkoron jő rátok az nagy hirtelen való veszedelem, mint az szülésben való fájdalom rájut az terhes asszonyemberre, és el nem szaladnak.


4. vers

de ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az nap hirtelen tirátok jusson, mint egy orv.


5. vers

ti mindnyájan világosságnak vagytok fiai, és napnak fiai, nem vagyunk éjnek, sem sötétségnek fiai.


6. vers

annak okáért ne aludjunk, mint az egyebek is, hanem vigyázzunk, és józanok legyünk.


7. vers

mert akik alusznak, éjszaka alusznak, és akik részegeskednek, éjszaka részegek.


8. vers

de mi, kik az napnak fiai vagyunk, józanok legyünk, és ránk vegyük az hitnek és az szeretetnek mellvasát, és az sisaknak helyén az üdvösségnek reménységét.


9. vers

mert nem arra vetett minket az Isten, hogy az ő haragját ránk indítsuk, hanem hogy üdvösségünket nyerjük az mi Urunknak, az Jézus Krisztusnak általa,


10. vers

ki meghala miértünk, hogy akár vigyázzunk, és akár aludjunk, ővele éljünk.


11. vers

annak okáért egymást jóra intsétek, és mindentek az másotokat építse, miképpen tesztek is.


12. vers

kérünk kediglen titeket, atyámfiai, hogy ismeretetekben legyenek azok, kik munkálódnak tiközöttetek, és kik előttetek járók az Úristenben, és tanítanak titeket,


13. vers

hogy azokat nagy tisztességben tartsátok szeretetnek általa, és hogy az ő munkájukért békességetek legyen ővelük.


14. vers

kérünk kediglen titeket, atyámfiai, intsétek jóra az szertelen életűeket, vigasztaljátok meg az félelmes lelkűeket, emeljétek fel az erőtleneket, békességesek legyetek mindenekkel!


15. vers

meglássátok, hogy valaki valakinek gonoszt gonoszért ne tegyen, de mindenkoron azt kövessétek, ami jó mind tiközöttetek egyetembe és mind egyebek között!


16. vers

mindenkoron örüljetek!


17. vers

szüntelen imádkozzatok!


18. vers

mindenekben hálát adjatok, mert ez az Istennek tihozzátok való akarata az Jézus Krisztusnak általa.


19. vers

az lelket meg ne oltsátok!


20. vers

az írásmagyarázásokat meg ne utáljátok!


21. vers

mindeneket meglássatok, ha jók, az jót tartsátok!


22. vers

mindentől magatokat megtartóztassátok, ami gonosz színt mutat!


23. vers

az békességnek Istene kediglen szentté tegyen titeket mindenestől fogva, és az ti lehelettek és lelketek és testetek épen tartassék az mi Urunknak, az Jézus Krisztusnak eljövésére, úgyhogy senki semmiben titeket meg ne feddhessen.


24. vers

hű, aki elhíva titeket, ki ugyanazon meg is szerzi.


25. vers

atyámfiai, imádjatok miértünk!


26. vers

köszönjetek az atyafiaknak mindeneknek szent csókolásban!


27. vers

parancsolok tinektek az Istennek általa, hogy olvassák el ez levelet minden szent atyafiaknak!


28. vers

az mi Urunk, Jézus Krisztusnak kedve legyen tiveletek! ámen. az tesszalonikabelieknek írt első levél Athénból költ.

Fejezetek:


Könyvek