⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

A krónikák második könyve

capitolul 22


Capitole:


versetul 1

Jeruzsálem lakói ezután Aháziát, a legkisebb fiát tették királlyá utána, ugyanis az idősebbeket mind megölte az a rablócsapat, amely az arabokkal a táborba jött. Így hát Aházia, Jórám fia kezdett uralkodni Júda királyaként.


versetul 2

Aházia 22 évesen lett király, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Omrinak volt az unokája, Atáliának hívták.


versetul 3

Aházia is Aháb családjához hasonlóan cselekedett, mert az anyja volt a tanácsadója a gonosztettekben.


versetul 4

Azt tette, amit Jehova rossznak tart, akárcsak Aháb családja, mert ők lettek a tanácsadói apja halála után, a vesztére.


versetul 5

Megfogadta a tanácsaikat, ezért hadba vonult Jórámmal, Ahábnak, Izrael királyának a fiával együtt Hazáel, Szíria királya ellen Rámót-Gileádba, és ott az íjászok megsebesítették Jórámot.


versetul 6

Visszament hát Jezréelbe, hogy felépüljön a sebesüléséből, amelyet Rámában okoztak neki, amikor Hazáel, Szíria királya ellen hadakozott.

Júda királya, Aházia, Jórám fia pedig lement Jezréelbe, hogy meglátogassa Jórámot, Aháb fiát, mert megsebesült.


versetul 7

De Isten Aházia bukását idézte elő azzal, hogy az elment Jórámhoz. Miután megérkezett, kiment Jórámmal, hogy találkozzon Jéhuval, Nimsi unokájával, akit Jehova felkent, hogy kiirtsa Aháb házát.


versetul 8

Amikor Jéhu hozzákezdett, hogy végrehajtsa az ítéletet Aháb házán, rátalált Júda fejedelmeire és Aházia testvéreinek a fiaira, Aházia szolgáira, és megölte őket.


versetul 9

Ezután keresni kezdte Aháziát. El is fogták őt Szamáriában, ahol rejtőzködött, és elvitték Jéhuhoz. Azután megölték őt, és eltemették, mert ezt mondták: „Unokája ő Josafátnak, aki teljes szívéből Jehovát szolgálta.” Nem volt senki Aházia házából, akinek ereje lett volna ahhoz, hogy uralkodjon a királyság felett.


versetul 10

Amikor Atália, Aházia anyja látta, hogy a fia meghalt, elpusztította Júda házának teljes királyi leszármazási vonalát.


versetul 11

De Jehosabeát, a király lánya fogta Joást, Aházia fiát, ellopta a király megölésre szánt fiai közül, és bevitte őt meg a dajkáját egy belső hálószobába. Jehosabeátnak, Jórám király lányának (aki Jójada pap felesége és Aházia testvére volt) sikerült elrejtenie őt Atália elől, így az nem ölte meg.


versetul 12

A fiú 6 évig maradt náluk, az igaz Isten házában elrejtve, mialatt Atália uralkodott az ország felett.

Capitole:


Cărți