A királyokról írt első könyv

capitolul 6


Capitole:


versetul 1

És megépítteték az Úrnak háza az Izráel fiainak Égyiptom földéből való kijövetele után a négyszáznyolczvanadik esztendőben, Salamon Izráel felett való uralkodásának negyedik esztendejében, a Zif hónapban, mely a második hónap.


versetul 2

És a ház, a melyet Salamon király az Úrnak építe, hatvan sing hosszú, húsz sing széles és harmincz sing magas volt.


versetul 3

És egy tornácz vala a ház temploma előtt, a melynek a hossza húsz sing volt, a háznak szélessége szerint; a szélessége pedig tíz sing volt a ház hosszában.


versetul 4

És építe a házon ablakokat is lezárt rostélyzattal.


versetul 5

És építe a ház falaira emeleteket köröskörül, a ház falai körül a szent helyen és a szentek szentjén, és készíte mellék helyiségeket körül.


versetul 6

Az alsó emelet belső szélessége öt sing, a középső szélessége hat sing és a harmadik szélessége hét sing volt, és bemélyedéseket építe a ház körül kivülről, hogy az emeletek gerendái ne nyúljanak be a ház falaiba.


versetul 7

Mikor pedig a ház építteték, a kőbányának egészen kifaragott köveiből építtetett, úgy hogy sem kalapácsnak, sem fejszének, sem valami egyéb vasszerszámnak pengése nem hallattatott a háznak felépítésénél.


versetul 8

Az alsó emelet középső mellékhelyiségéhez egy ajtó vezetett a ház jobb oldalán, és egy csiga-grádics vitt fel a középső emeletbe, és a középsőből a harmadikba.


versetul 9

Megépíté ekként azt a házat és elvégezé, és befedé a házat gerendákkal és czédrusfadeszkákkal.


versetul 10

És megépíté az emeleteket az egész ház körül, a melyeknek magasságok öt-öt sing volt, és a házhoz czédrusfagerendákkal ragasztattak.


versetul 11

És lőn az Úrnak beszéde Salamonhoz, ezt mondván:


versetul 12

Ez ama ház, a melyet te építesz: Ha az én rendeléseimben jársz, és az én ítéletim szerint cselekszel, és megtartod minden én parancsolatimat, azokban járván: Én is bizonyára megerősítem veled az én beszédemet, a melyet szólottam Dávidnak, a te atyádnak;


versetul 13

És az Izráel fiai között lakozom, és nem hagyom el az én népemet, az Izráelt.


versetul 14

Megépíté azért Salamon azt a házat, és elvégezé azt.


versetul 15

És megbéllelé a ház falait belől czédrusfával, a ház padlózatától egészen a padlásig beborítá belől fával; a ház padlózatát pedig beborítá fenyődeszkákkal.


versetul 16

És építe a ház hátulján egy húsz sing hosszú czédrusfa falat a padlózattól egész a padlásig, és építé azt a ház hátulsó részének; szentek-szentjének.


versetul 17

Az előtte való szenthely hossza negyven sing volt.


versetul 18

Belülről az egész ház merő czédrus volt, kivésett sártökökkel és kinyilt virágbimbókkal, úgy hogy semmi kő ki nem látszott.


versetul 19

És a szentek-szentjét építé a ház belső részében, hogy abba helyheztesse az Úr szövetségének ládáját.


versetul 20

A szentek-szentje belső részének a hossza vala húsz sing, a szélessége is húsz sing, a magassága is húsz sing, és beborítá azt finom aranynyal; az oltárt is beborítá czédrusdeszkákkal.


versetul 21

És Salamon beborította a házat belől finom aranynyal, és arany lánczot vont a belső rész előtt, a melyet szintén bevont aranynyal.


versetul 22

Úgy, hogy az egész ház be volt vonva merő aranynyal, sőt az oltárt is, a mely a szentek-szentje előtt volt, egészen beborítá aranynyal.


versetul 23

És csinált a szentek-szentjébe két tíz sing magas Kérubot olajfából.


versetul 24

És öt sing volt az egyik Kérub szárnya, és öt sing volt a másik Kérub szárnya is, úgy, hogy az egyik szárnya végétől, a másik szárnya végéig tíz sing vala.


versetul 25

A másik Kérub is tíz sing volt; és mind a két Kérubnak mind a mértéke, mind a faragása egy vala;


versetul 26

Úgy, hogy az egyik Kérub magassága tíz sing, és ugyanannyi a másik Kérubé is.


versetul 27

És helyezteté a Kérubokat a ház belsejébe, és a mint a Kérubok kiterjeszték szárnyukat, az egyiknek szárnya a ház egyik falát, a másik Kérub szárnya pedig a másik falát érte; de a ház közepén összeért egyik szárny a másikkal.


versetul 28

És beborítá a Kérubokat aranynyal.


versetul 29

És a ház összes falain köröskörül kivül és belől Kérubokat, pálmafákat és kinyilt virágokat metszetett ki.


versetul 30

És beborítá még a ház padlóját is aranynyal kivül és belől.


versetul 31

És a szentek-szentjének bemenetelén csinála ajtót olajfából, az ajtófélfák kiszögellése egy ötödrész volt;


versetul 32

És két ajtószárnyat olajfából, és metszete reájok Kérubokat, pálmafákat és kinyilt virágokat, és beborítá azokat aranynyal; a Kérubokat is és a pálmafákat is megaranyoztatá.


versetul 33

E képen csinált a templom szenthelyénél is négyszegletű ajtófélfákat olajfából.


versetul 34

És csinált két ajtót cziprusfából, és az egyik ajtón is két forgó ajtószárny volt, a másik ajtón is két forgó ajtószárny.


versetul 35

És metszete azokra Kérubokat és pálmafákat és kinyilt virágokat, és beborítá aranynyal, rá alkalmaztatva azt a metszésre.


versetul 36

Azután felépíté a belső pitvart három rend faragott kőből és egy rend czédrusgerendából.


versetul 37

Az ő uralkodásának negyedik esztendejében fundáltaték az Úrnak háza Zif hónapban.


versetul 38

És a tizenegyedik esztendőben, Búl havában, (mely a nyolczadik hónap) végezteték el a ház, minden dolga és rendje szerint. És így építé azt hét esztendeig.

Capitole:


Cărți