A krónikák első könyve

capitolul 24


Capitole:


Áron fiainak a beosztása


versetul 1

Áron fiainak a beosztása: Áron fiai Nádáb és Abíhú, Eleázár és Ítámár voltak.

1Krón 5,29


versetul 2

Nádáb és Abíhú még apjuk előtt meghalt. Fiaik nem voltak, ezért Eleázár és Ítámár végezte a papi szolgálatot.

3Móz 10,1


versetul 3

Ezeket osztotta be Dávid az Eleázár fiai közül való Cádókkal, valamint az Ítámár fiai közül való Ahímelekkel együtt a megbízatásuknak megfelelő szolgálatra.


versetul 4

Mivel Eleázár fiai között több férfi volt, mint Ítámár fiai között, ezért Eleázár fiai közül tizenhat családfőt osztottak be, Ítámár fiai közül pedig nyolc családfőt.


versetul 5

Sorsolással osztották be őket, ezeket is, meg azokat is. Így lettek Eleázár és Ítámár fiai szent és Istentől kijelölt vezető emberek.


versetul 6

Semajá, Netanél fia, a léviták közül való kancellár írta fel őket a király és a vezérek, Cádók főpap és Ahímelek, Ebjátár fia, továbbá a papok és a léviták családfői jelenlétében. Egy családot húztak ki Eleázárnak, majd még egyet, azután Ítámárnak is húztak egyet.

1Krón 18,16


versetul 7

Az első sorshúzás Jójáríbra esett, a második Jedajára,


versetul 8

a harmadik Hárimra, a negyedik Szeórímra,


versetul 9

az ötödik Malkijjára, a hatodik Mijjámínra,


versetul 10

a hetedik Hakkócra, a nyolcadik Abijjára,

Lk 1,5


versetul 11

a kilencedik Jésúára, a tizedik Sekanjára,


versetul 12

a tizenegyedik Eljásíbra, a tizenkettedik Jákímra,


versetul 13

a tizenharmadik Huppára, a tizennegyedik Jesebábra,


versetul 14

a tizenötödik Bilgára, a tizenhatodik Immérre,


versetul 15

a tizenhetedik Hézírre, a tizennyolcadik Happiccécre,


versetul 16

a tizenkilencedik Petahjára, a huszadik Jehezkélre,


versetul 17

a huszonegyedik Jákínra, a huszonkettedik Gámúlra,


versetul 18

a huszonharmadik Delájára, a huszonnegyedik pedig Maazjára.


versetul 19

Ezek kaptak megbízást arra a szolgálatra, hogy bejárjanak az Úr házába aszerint a rendtartás szerint, amelyet atyjuktól, Árontól kaptak, ahogyan Izráel Istene, az Úr megparancsolta neki.

1Krón 6,34


A léviták beosztása


versetul 20

Lévi többi fiai voltak: Amrám fia volt Súbáél, Súbáél fia volt Jehdejá.


versetul 21

Rehabjától származott Jissijjá, Rehabjá első fia.

1Krón 23,17


versetul 22

Jichártól származott Selómót, Selómót fia volt Jahat.

1Krón 5,28


versetul 23

Hebrón fiai voltak: az első Jerijjá, a második Amarjá, a harmadik Jahazíél, és a negyedik Jekamám.


versetul 24

Uzzíél fia volt Míká, Míká fia Sámír.


versetul 25

Míká testvére Jissijjá volt, Jissijjá fia pedig Zekarjá.


versetul 26

Merárí fia volt Mahlí és Músí. Jaazijjá fia Benó volt.

1Krón 6,4


versetul 27

Merárí fiai voltak: fiától, Jaazijjától származott Sóham, Zakkúr és Ibrí.


versetul 28

Mahlítól származott Eleázár. Neki nem voltak fiai.


versetul 29

Kístől származott Jerahmeél, Kís fia.


versetul 30

Músí fiai voltak: Mahlí, Éder és Jerímót. Ezek a léviták, családjaik szerint.


versetul 31

Ezekre is ugyanúgy sorsot vetettek, mint testvéreikre, Áron fiaira, Dávid király, Cádók és Ahímelek, továbbá a papok és a léviták családfői jelenlétében; a családfőkre ugyanúgy, mint legkisebb testvérükre.

1Krón 25,8; 1Krón 26,13

Capitole:


Cărți