Mózes első könyve

capitolul 1


Capitole:


A világ teremtése


versetul 1

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.

Jób 38,1; Zsolt 8,1; Zsolt 121,2; Zsolt 146,6; Jer 10,12; Zsid 11,3; Zsolt 104,1


versetul 2

A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

Jn 1,1; Kol 1,15; Zsid 1,2


versetul 3

Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.

Zsolt 33,9; Ézs 45,7; 2Kor 4,6


versetul 4

Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.


versetul 5

És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap.

Zsolt 74,16


versetul 6

Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket!


versetul 7

Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt.

Péld 8,28


versetul 8

Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap.


versetul 9

Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a szárazföld! És úgy történt.

Zsolt 104,6; 2Pt 3,5


versetul 10

Azután elnevezte Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte el. És látta Isten, hogy ez jó.

Zsolt 95,5


versetul 11

Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcsfákat, amelyek gyümölcsöt teremnek, és majd abban magvuk lesz a földön. És úgy történt.


versetul 12

Hajtott tehát a föld növényeket: különféle füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcstermő fákat, amelyeknek magvuk van. És látta Isten, hogy ez jó.


versetul 13

Így lett este, és lett reggel: harmadik nap.


versetul 14

Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és jelezzék az ünnepeket, a napokat és az esztendőket,

Zsolt 104,19; Ézs 40,26


versetul 15

és legyenek világító testekként az égbolton, hogy világítsanak a földre! És úgy történt.


versetul 16

Megalkotta Isten a két nagy világító testet – a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka – és a csillagokat.

Zsolt 136,7; Jer 31,35


versetul 17

Az égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak a földre,


versetul 18

és uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó.


versetul 19

Így lett este, és lett reggel: negyedik nap.


Az állatok teremtése


versetul 20

Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt!

Jób 12,7


versetul 21

És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és a különféle madarakat. És látta Isten, hogy ez jó.


versetul 22

Azután megáldotta őket Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizét; a madarak is sokasodjanak a földön!

1Móz 8,17; 1Móz 9,2


versetul 23

Így lett este, és lett reggel: ötödik nap.


versetul 24

Azután ezt mondta Isten: Hozzon elő a föld különféle élőlényeket: különféle jószágokat, csúszómászókat és vadállatokat! És úgy történt.


versetul 25

Megalkotta Isten a különféle vadállatokat, a különféle jószágokat és a különféle csúszómászókat. És látta Isten, hogy ez jó.


Az ember teremtése


versetul 26

Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik.

1Móz 5,1; Ef 4,24; Kol 3,10; 1Kor 11,7; Jak 3,9


versetul 27

Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

1Móz 9,6; Mt 19,4; Mk 10,6


versetul 28

Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!

1Móz 9,1; Zsolt 8,7; Zsolt 115,16; Jak 3,7


versetul 29

Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek!

Zsolt 104,14


versetul 30

Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt.


versetul 31

És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.

Préd 3,11; 1Tim 4,4

Capitole:


Cărți