Mózes első könyve

capitolul 41


Capitole:


József megfejti a fáraó álmait


versetul 1

Két esztendő múlva történt, hogy a fáraó azt álmodta, hogy ott áll a Nílus mellett.


versetul 2

Ekkor a Nílusból hét szép és kövér tehén jött elő, majd a sás között legelészni kezdett.


versetul 3

De hét másik tehén is előjött utánuk a Nílusból, amelyek rútak és soványak voltak, a Nílus partján odaálltak a többi tehén mellé,


versetul 4

és a rút és sovány tehenek megették a hét szép és kövér tehenet. Ekkor fölébredt a fáraó.


versetul 5

Ismét elaludt, és másodszor azt álmodta, hogy hét kövér és szép kalász nőtt egy száron,


versetul 6

de hét sovány és a keleti széltől kiaszott kalász is kisarjad utánuk.


versetul 7

A sovány kalászok elnyelték a hét kövér és telt kalászt. Ekkor fölébredt a fáraó, és rájött, hogy ez csak álom volt.


versetul 8

Reggel azonban nyugtalankodni kezdett, ezért összehívatta Egyiptom minden jövendőmondóját és minden bölcsét, és a fáraó elbeszélte nekik az álmát. De senki sem tudta megfejteni a fáraónak.

Dán 2,2; Dán 4,2


versetul 9

Ekkor a főpohárnok így szólt a fáraóhoz: Be kell ma vallanom, hogy vétkes vagyok.

1Móz 40,23


versetul 10

Amikor a fáraó megharagudott szolgáira, és őrizetbe vétetett engem és a fősütőmestert a testőrparancsnok házában,

1Móz 40,2


versetul 11

álmodtunk valamit ugyanazon az éjszakán, én is meg ő is. Mindegyik álomnak, amit álmodtunk, megvolt a maga jelentése.


versetul 12

Volt ott velünk egy héber ifjú, a testőrparancsnok szolgája. Elbeszéltük neki álmainkat, és ő megfejtette. Mindegyikünk álmát jól fejtette meg,


versetul 13

mert úgy lett, ahogyan megfejtette nekünk: engem visszahelyeztek hivatalomba, amazt pedig fölakasztották.


versetul 14

Akkor a fáraó hívatta Józsefet, és sietve kihozták a tömlöcből. Ő megborotválkozott, ruhát váltott, és bement a fáraóhoz.

Zsolt 105,20


versetul 15

A fáraó ezt mondta Józsefnek: Álmodtam valamit, de senki sem tudja megfejteni. Rólad azt hallottam, hogy ha meghallod az álmot, meg tudod fejteni.


versetul 16

József így felelt a fáraónak: Nem én, hanem Isten ad megnyugtató választ a fáraónak.

1Móz 40,8


versetul 17

A fáraó így szólt Józsefhez: Álmomban a Nílus partján álltam.


versetul 18

A Nílusból hét kövér és szép tehén jött elő, és legelészni kezdett a sás között.


versetul 19

De hét másik tehén is előjött utánuk, amelyek nagyon hitványak, rútak és soványak voltak. Egész Egyiptom földjén nem láttam olyan rútakat, mint ezek.


versetul 20

A sovány és rút tehenek azután megették az előbbi hét kövér tehenet.


versetul 21

Bár a gyomrukba kerültek, nem lehetett észrevenni, hogy a gyomrukba kerültek, mert a külsejük ugyanolyan rút maradt, mint azelőtt. Akkor fölébredtem.


versetul 22

Azután azt láttam álmomban, hogy hét telt és szép kalász nőtt egy száron,


versetul 23

de hét száraz, sovány és a keleti szélben kiaszott kalász is kisarjadt utánuk,


versetul 24

és a sovány kalászok elnyelték a hét szép kalászt. Elmondtam ezt a jövendőmondóknak, de senki sem tudta megfejteni.


versetul 25

Ekkor József így szólt a fáraóhoz: A fáraó két álma egy és ugyanaz. Azt jelentette ki Isten a fáraónak, hogy mit fog cselekedni.


versetul 26

A hét szép tehén hét esztendő, a hét szép kalász is hét esztendő; az álom egy és ugyanaz.


versetul 27

A hét sovány és rút tehén, amely utánuk jött elő, szintén hét esztendő. A hét üres, a keleti széltől kiaszott kalász az éhség hét esztendeje lesz.


versetul 28

Erről mondtam a fáraónak, hogy Isten megmutatta a fáraónak, mit fog cselekedni.


versetul 29

Hét esztendő jön, amikor nagy bőség lesz Egyiptom egész földjén.


versetul 30

De az éhínség hét esztendeje következik utánuk, amikor minden bőséget elfelejtenek Egyiptom földjén, és éhínség fogja emészteni az országot.


versetul 31

Nem is fogják tudni, hogy bőség volt az országban az utána következő éhínség miatt, olyan súlyos lesz az.


versetul 32

Azért ismétlődött meg kétszer is a fáraó álma, mert Isten elhatározta ezt, és hamarosan véghez is viszi az Isten.


versetul 33

Most azért szemeljen ki a fáraó egy értelmes és bölcs embert, és állítsa azt Egyiptom élére.


versetul 34

Ezt tegye a fáraó: rendeljen az ország fölé felügyelőket, és szedessen ötödöt Egyiptom országában a bőség hét esztendejében!


versetul 35

Gyűjtsenek össze minden élelmet a következő jó esztendőkben, halmozzák föl a gabonát, és a fáraó felügyelete alatt őrizzék az élelmet a városokban!


versetul 36

Mert ez az élelem lesz az ország tartaléka az éhínség hét esztendejében, amely majd eljön Egyiptomra, és akkor nem pusztul el az ország az éhínség idején.


József Egyiptom felügyelője lesz


versetul 37

Tetszett ez a beszéd a fáraónak és minden udvari emberének.


versetul 38

A fáraó ezt mondta szolgáinak: Találhatunk-e ehhez hasonló embert, akiben isteni lélek van?

Dán 5,11


versetul 39

Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád fogható értelmes, bölcs ember.

Zsolt 105,21; ApCsel 7,10


versetul 40

Te felügyelsz majd a házamra, és egész népem a te szavadnak engedelmeskedik. Csak a trón tesz engem nagyobbá nálad.


versetul 41

Azután ezt mondta a fáraó Józsefnek: Nézd, én téged egész Egyiptom felügyelőjévé teszlek!


versetul 42

Azzal levette a fáraó a pecsétgyűrűt az ujjáról, és József ujjára húzta, gyolcsruhába öltöztette, és aranyláncot tett a nyakába.

Eszt 3,10; Eszt 8,2; Dán 5,29


versetul 43

Majd körülhordoztatta második kocsiján, és így kiáltottak előtte: Térdre! Így tette őt egész Egyiptom felügyelőjévé.


versetul 44

És ezt mondta a fáraó Józsefnek: Én vagyok a fáraó, de nélküled még a kezét vagy lábát sem mozdíthatja senki egész Egyiptomban.


versetul 45

Ezután elnevezte a fáraó Józsefet Cáfenat-Panéahnak, és hozzáadta feleségül Ászenatot, Pótiferának, Ón papjának a leányát. Így lett József egész Egyiptom felügyelője.


versetul 46

József harmincesztendős volt, amikor ott állt Egyiptom királya, a fáraó előtt. Azután kiment József a fáraó elől, és bejárta egész Egyiptomot.


versetul 47

A bőség hét esztendeje alatt gazdagon termett a föld.


versetul 48

József összegyűjtött a hét esztendő alatt minden élelmet, ami csak volt Egyiptomban. A városokban helyezte el az élelmet: minden városban a körülötte levő mező élelmét helyezte el.


versetul 49

József így annyi gabonát halmozott föl, mint a tengerpart homokja: olyan sokat, hogy végül már nem is vették számba, mert megszámlálhatatlan volt.


versetul 50

Józsefnek két fia született, mielőtt eljött az éhínség esztendeje. Ászenat, Pótiferának, Ón papjának a leánya szülte őket.

1Móz 48,5


versetul 51

Elsőszülöttjét Manassénak nevezte el József, mert ezt mondta: Elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet és atyámnak egész házát.


versetul 52

A másodikat pedig Efraimnak nevezte el, mert ezt mondta: Megszaporított engem Isten nyomorúságom földjén.


versetul 53

Azután eltelt a bőség hét esztendeje Egyiptomban,


versetul 54

és megkezdődött az éhínség hét esztendeje, ahogyan megmondta József. Éhínség támadt minden országban, de Egyiptomban mindenütt volt kenyér.

Zsolt 105,16; ApCsel 7,11


versetul 55

Azután Egyiptomban is éhezni kezdtek mindenütt, és a nép kenyérért kiáltott a fáraóhoz. Ekkor a fáraó ezt mondta az egyiptomiaknak: Menjetek Józsefhez, és tegyétek azt, amit mond nektek!


versetul 56

Amikor az éhínség kiterjedt az egész országra, József megnyitotta az összes magtárat, és gabonát árult az egyiptomiaknak, mert súlyos volt az éhínség Egyiptomban.


versetul 57

És az egész földről Egyiptomba mentek Józsefhez gabonát vásárolni, mert súlyos volt az éhínség az egész földön.

Capitole:


Cărți