Pál második levele a korinthusiakhoz

capitolul 13


Capitole:


Pál érkezéséig rendeződjék a gyülekezet


versetul 1

Most harmadszor megyek hozzátok: „Két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást!”

5Móz 17,6; 5Móz 19,15; Mt 18,16; 1Tim 5,19


versetul 2

Előre megmondtam, most is előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most távollétemben is azoknak, akik előzőleg vétkeztek, de a többieknek is: ha még egyszer elmegyek, nem leszek kíméletes;


versetul 3

minthogy annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas közöttetek.


versetul 4

Mert ha meg is feszíttetett erőtlenségből, él Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk vele együtt Isten hatalmából közöttetek.


versetul 5

Önmagatokat tegyétek próbára, hogy hitben jártok-e! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.


versetul 6

De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk.


versetul 7

Imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek, mi pedig mintha nem volnánk kipróbáltak.


versetul 8

Mert semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.


versetul 9

Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk is azért, hogy ti tökéletesek legyetek.


versetul 10

Azért írom ezeket távollétemben, hogy ottlétemkor ne kelljen keményen bánnom veletek aszerint a hatalom szerint, amelyet az Úr nekem építésre, és nem rombolásra adott.


Befejezés, üdvözlés, áldás


versetul 11

Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.

Fil 3,1


versetul 12

Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind.


versetul 13

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

Capitole:


Cărți