A krónikák második könyve

capitolul 4


Capitole:


A templom fölszerelése


versetul 1

Készíttetett egy rézoltárt, melynek a hosszúsága húsz könyök, szélessége húsz könyök, magassága pedig tíz könyök volt.


versetul 2

Azután elkészíttette az öntött medencét, amelynek egyik pereme a másik peremétől tízkönyöknyire volt, kör alakú és öt könyök magas volt, és harminc könyök hosszú zsinór érte körül.


versetul 3

Alatta körös-körül bikaalakok voltak, könyökönként tíz-tíz, ezek vették körül a medencét. Két sorban helyezkedtek el a bikaalakok, amelyeket az öntvénnyel együtt öntöttek.


versetul 4

A medencét tizenkét bika tartotta: három északra, három nyugatra, három délre, három pedig keletre nézett; mindegyik a hátsó részével fordult befelé, és ezeken volt a medence.


versetul 5

Egy tenyér volt a vastagsága, a pereme pedig kifelé hajlott, ahogy a poharak pereme, mint a liliomvirág. Háromezer bat víz fért bele.


versetul 6

Azután készíttetett tíz mosófazekat. Ötöt helyezett el jobb felől, ötöt pedig bal felől, hogy azokban mossák és öblítsék le azt, amit az égőáldozathoz előkészítettek. A medencében pedig a papok mosakodtak.

2Móz 30,18


versetul 7

Készíttetett tíz arany lámpatartót is a megadott minta szerint, és elhelyezte azokat a templomban: ötöt jobb felől, ötöt pedig bal felől.

2Móz 25,31; 1Kir 7,49; 1Krón 28,11


versetul 8

Készíttetett tíz asztalt is, és elhelyezte azokat a templomban: ötöt jobb felől, ötöt pedig bal felől. Készíttetett száz arany hintőedényt is.

2Móz 25,23


versetul 9

Elkészíttette a papok udvarát, és egy nagy bekerített helyet. Ajtókat is csináltatott a bekerített helynek, és az ajtókat rézzel boríttatta be,


versetul 10

a medencét pedig jobb felől, délkeletre helyezte el.


versetul 11

Készített Hírám fazekakat, lapátokat és hintőedényeket.
Ezzel befejezte Hírám azt a munkát, amelyet az Isten házában kellett készítenie Salamon király megbízásából:


versetul 12

a két oszlopot és a két kerek oszlopfőt, amelyek az oszlopok tetején voltak, a két hálót az oszlopok tetején levő két kerek oszlopfő beborítására,


versetul 13

meg négyszáz gránátalmát a két hálóra, két sor gránátalmát egy-egy hálóra, az oszlopokon levő két kerek oszlopfő beborítására.


versetul 14

Elkészítette az állványokat és az állványokra a mosófazekakat,


versetul 15

a medencét és alá tizenkét bikát;


versetul 16

továbbá fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezt a fölszerelést tiszta rézből kellett elkészítenie Hírám mesternek az Úr háza számára Salamon király megbízásából.

2Krón 2,12


versetul 17

A Jordán környékén öntette ezeket a király az agyagos földben, Szukkót és Cerédá között.


versetul 18

Mindezt a fölszerelést nagy mennyiségben csináltatta Salamon, a réz roppant bősége miatt.


versetul 19

Elkészíttette Salamon a többi fölszerelést is az Isten házához: az aranyoltárt, az asztalokat, amelyeken a szent kenyerek voltak;


versetul 20

a lámpatartókat és azok mécseseit színaranyból, hogy ott égjenek rendeltetésük szerint a szentek szentje előtt;


versetul 21

a virágokat, a mécseseket és a koppantókat is aranyból, mégpedig színaranyból;


versetul 22

azután a késeket, hintőedényeket, kanalakat és szenesserpenyőket színaranyból, valamint a templom bejáratát, a szentek szentjébe nyíló ajtót és a templom szentélyébe vezető ajtót is aranyból.

Capitole:


Cărți