Sámuel második könyve

capitolul 22


Capitole:


Dávid éneke


versetul 1

Dávid ennek az éneknek a szavait mondta el az Úrnak, amikor az Úr kimentette őt minden ellenségének és Saulnak a kezéből.


versetul 2

Így mondta: Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm,


versetul 3

Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól.

Zsid 2,13


versetul 4

Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.


versetul 5

Mert körülvettek a halál örvényei, pusztító áradat rettent engem.


versetul 6

A sír kötelei fonódtak körém, a halál csapdái meredtek rám.


versetul 7

Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott.


versetul 8

Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt.


versetul 9

Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne.

Jel 11,5


versetul 10

Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt.


versetul 11

Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán jelent meg.


versetul 12

Sötétségből vont sátrat magának, víztömegből, gomolygó fellegekből.


versetul 13

Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik.


versetul 14

Dörög az Úr az égben, mennydörög a Felséges.


versetul 15

Kilőtte nyilait és szétszórta, kiröpítette villámait.


versetul 16

Láthatóvá vált a tengerfenék, föltárultak a világ alapjai az Úr dorgálásától, haragos szelének fúvásától.


versetul 17

Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.


versetul 18

Megmentett engem ellenségem hatalmából, gyűlölőimtől, bár erősebbek voltak nálam.


versetul 19

Rám törhetnek a veszedelem napján, de az Úr az én támaszom.


versetul 20

Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.


versetul 21

Igazságom szerint bánt velem az Úr, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem.


versetul 22

Hiszen vigyáztam az Úr útjára, és Istenemet nem hagytam el hűtlenül.


versetul 23

Minden törvényére ügyeltem, rendelkezéseitől nem tértem el.


versetul 24

Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől.


versetul 25

Igazságom szerint jutalmazott meg az Úr, tisztaságom szerint, amit jól lát.


versetul 26

A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen.


versetul 27

A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz.


versetul 28

Az elesett népet megsegíted, de ha kevély embert látsz, azt megalázod.


versetul 29

Te vagy, Uram, a mécsesem, az Úr fénysugarat küld nekem a sötétbe.


versetul 30

Veled a rablóknak is nekirontok; ha Isten segít, a kőfalon is átugrom.


versetul 31

Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek.


versetul 32

Van-e Isten az Úron kívül, és van-e kőszikla Istenünkön kívül?


versetul 33

Isten az én erős menedékem, ő vezeti útján a feddhetetlent.


versetul 34

Lábamat a szarvaséhoz hasonlóvá teszi, magaslatokra állít engem.


versetul 35

Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek.


versetul 36

Oltalmazó pajzsodat átadtad nekem, és sokszor meghallgattál engem.


versetul 37

Biztossá teszed lépteimet, nem inognak bokáim.


versetul 38

Üldözöm és elpusztítom ellenségeimet, nem térek vissza, míg nem végzek velük.


versetul 39

Végeztem velük, szétzúztam őket. Nem kelnek föl többé, lábaim elé hanyatlottak.


versetul 40

Felruháztál erővel a harcra, térdre kényszerítetted támadóimat.


versetul 41

Megfutamítottad ellenségeimet, gyűlölőimet elpusztíthattam.


versetul 42

Széjjelnéznek, de nincs szabadító, az Úrra néznek, de ő nem válaszol.


versetul 43

Összezúzom őket, mint a föld porát, összetiprom, széttaposom, mint az utca sarát.


versetul 44

Megmentettél lázadó népemtől, megőrzöl, népek fejévé teszel, oly nép szolgál nekem, melyhez nem volt közöm.


versetul 45

Idegenek hízelegnek nekem, engedelmesen hallgatnak rám,


versetul 46

mert elepednek az idegenek, reszketve bújnak elő rejtekükből.


versetul 47

Él az Úr, áldott az én kősziklám, magasztaltassék Isten, szabadító kősziklám!


versetul 48

Bosszút áll értem az Isten, és népeket vet alám.


versetul 49

Kiszabadítasz ellenségeim közül, támadóim fölé emelsz, megmentesz az erőszakosoktól.


versetul 50

Ezért magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek,

Róm 15,9


versetul 51

mert nagy győzelmet adtál királyodnak, hűséges maradtál fölkentedhez, Dávidhoz és utódaihoz örökké.

Capitole:


Cărți