Mózes negyedik könyve

capitolul 16


Capitole:


Kórah, Dátán és Abírám lázadása


versetul 1

Kórah, aki Jichár fia, aki Kehát fia, aki Lévi fia, összefogott Dátánnal és Abírámmal, Elíáb fiaival meg Ónnal, Pelet fiával, aki Rúben fia volt,

4Móz 26,9; Zsolt 106,16; Júd 1,11


versetul 2

és föllázadtak Mózes ellen, kétszázötven emberrel Izráel fiai közül, akik a közösség fejedelmei, a gyülekezet képviselői, közismert emberek voltak.


versetul 3

Ezek egybegyűltek Mózes és Áron ellen, és ezt mondták nekik: Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az Úr gyülekezete fölé?! Hiszen szent az egész közösség a maga egészében, és közöttük van az Úr!

2Móz 19,6; 2Móz 29,45


versetul 4

Ezt hallva Mózes arcra borult,


versetul 5

majd így szólt Kórahhoz és egész csoportjához: Majd reggel tudtul adja az Úr, hogy ki az övé, ki a szent, és ki közeledhet hozzá. Az közeledhet hozzá, akit kiválasztott.

4Móz 17,5; Jer 30,21; Jn 14,6; 2Tim 2,19


versetul 6

Ezt tegyétek: Fogjátok a szenesserpenyőtöket, Kórah és egész csoportja,


versetul 7

tegyetek bele holnap tüzet, és rakjatok rá füstölőszert az Úr színe előtt. Az lesz a szent, akit kiválaszt az Úr. Elegem van belőletek, Lévi fiai!


versetul 8

Majd ezt mondta Mózes Kórahnak: Hallgassatok ide, Lévi fiai!


versetul 9

Talán keveslitek, hogy Izráel Istene különválasztott benneteket Izráel közösségétől, és ti járulhattok elé, hogy ellássátok a szolgálatot az Úr hajlékánál, és a közösség szolgálatára álljatok?!

4Móz 3,6; 4Móz 4,4


versetul 10

Megengedte, hogy eléje járulj testvéreiddel, Lévi fiaival együtt; most még a papságot is kívánjátok?!


versetul 11

Bizony az Úr ellen fogtatok össze, te és mindazok, akik veled vannak. Mert ki az az Áron, hogy ellene zúgolódtok?

1Kor 3,5


versetul 12

Ekkor hívatta Mózes Dátánt és Abírámot, Elíáb fiait, de azok ezt mondták: Nem megyünk!


versetul 13

Nem elég, hogy elhoztál bennünket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj bennünket a pusztában, hanem még zsarnokoskodni is akarsz rajtunk?!

2Móz 3,8


versetul 14

Bizony, nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál bennünket, és nem adtál nekünk sem mezőt, sem szőlőt örökségül. Vajon ki akarod szúrni ezeknek az embereknek a szemét?! Nem megyünk!


versetul 15

Ekkor nagy haragra gerjedt Mózes, és ezt mondta az Úrnak: Ne tekints áldozatukra! Nem vettem el tőlük még egy szamarat sem, és egyikükkel sem tettem rosszat.

1Sám 12,3; ApCsel 20,33; 2Kor 7,2


versetul 16

Kórahnak pedig azt mondta Mózes: Te és az egész csoportod legyetek holnap az Úr színe előtt: te, ők és Áron!


versetul 17

Fogja mindenki a maga szenesserpenyőjét, és tegyetek rájuk füstölőszert. Azután járuljatok az Úr színe elé, ki-ki a maga serpenyőjével, kétszázötven serpenyővel: te is és Áron is a maga serpenyőjével.


versetul 18

Fogta azért mindenki a maga szenesserpenyőjét, tüzet tett bele, arra pedig füstölőszert rakott, azután odaálltak a kijelentés sátrának a bejáratához, Mózes meg Áron is.


versetul 19

Kórah egybegyűjtötte ellenük az egész közösséget a kijelentés sátrának a bejáratához. Ekkor megjelent az Úr dicsősége az egész közösségnek.

2Móz 24,17; 3Móz 9,23


versetul 20

Ekkor így beszélt Mózeshez és Áronhoz az Úr:


versetul 21

Váljatok külön ettől a közösségtől, hadd semmisítsem meg őket egy pillanat alatt!


versetul 22

Ekkor arcra borultak, és ezt mondták: Ó, Isten, aki lelket adsz minden élőlénynek! Miért haragszol az egész közösségre, holott csak egyetlen ember vétkezett?

1Móz 18,23; 2Sám 24,17


versetul 23

Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr:


versetul 24

Mondd meg a közösségnek: Menjetek el Kórah, Dátán és Abírám hajlékának a környékéről!


versetul 25

Mózes fölkelt, és odament Dátánhoz és Abírámhoz. Vele mentek Izráel vénei is.


versetul 26

Így szólt a közösséghez: Távozzatok ezeknek a bűnös embereknek a sátraitól, semmijüket se érintsétek, hogy el ne vesszetek az ő vétkeik miatt!

Jer 51,6; Jel 18,4


versetul 27

El is mentek Kórah, Dátán és Abírám hajlékának a környékéről. Dátán és Abírám pedig kimentek, és odaálltak sátraik bejáratához feleségeikkel, fiaikkal és kicsiny gyermekeikkel együtt.


versetul 28

Akkor ezt mondta Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engem ezeknek a dolgoknak a véghezvitelére, és hogy nem magamtól cselekszem:


versetul 29

Ha úgy halnak meg ezek, ahogy a többi ember szokott, és ha az lesz a sorsuk, ami bárki mással megtörténhetne, akkor nem az Úr küldött engem.


versetul 30

De ha az Úr valami rendkívüli dolgot visz véghez, és a föld megnyitja száját, és elnyeli őket mindenükkel együtt, és elevenen szállnak le a holtak hazájába, akkor majd megtudjátok, hogy ezek az emberek semmibe vették az Urat.


versetul 31

Alig mondta ki Mózes ezeket a szavakat, meghasadt alattuk a föld.

4Móz 26,10; 5Móz 11,6


versetul 32

Megnyitotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével együtt, meg Kórah összes emberét mindenükkel, amijük csak volt.


versetul 33

Elevenen szálltak le a holtak hazájába mindenükkel együtt, és betemette őket a föld. Így vesztek ki a gyülekezetből.


versetul 34

Egész Izráel pedig, amely körülöttük volt, kiáltozásukra elfutott, mert azt gondolták: Még minket is elnyel a föld!


versetul 35

Ezután tűz csapott ki az Úrtól, és megemésztette azt a kétszázötven férfit, akik füstölőszerrel közeledtek hozzá.

3Móz 10,1

Capitole:


Cărți