Dániel próféta könyve

capitolul 11


Capitole:


versetul 1

Mert én is mellette álltam a méd Dárius uralkodásának első évében: erősítettem és támogattam.


Egyiptom és Szíria harca az uralomért


versetul 2

Most pedig elmondom neked a való igazságot: Íme, ezután még három király következik Perzsiában, majd a negyedik mindegyiknél nagyobb gazdagságra tesz szert. Amikor aztán gazdagsága révén megerősödik, mindent megmozgat majd a görög birodalom ellen.


versetul 3

De ott majd egy hős király lép fel, aki nagy hatalommal uralkodik, és azt tesz, amit csak akar.

Dán 8,21


versetul 4

Ám alig lépett fel, összeomlik a birodalma, és négyfelé osztják, a négy égtáj szerint. Nem az ő utódaira száll, és nem lesz olyan hatalmas, mint amikor ő uralkodott, mert részekre szakad a birodalma, és másoké lesz, nem az övék.

Dán 8,8


versetul 5

A déli király erős lesz, de vezérei közül egyik erősebb lesz nála, és hatalomra jut; még nagyobb hatalommal uralkodik, mint ő.


versetul 6

Évek múltával barátságot kötnek: a déli király lánya hozzámegy az északi királyhoz a jó viszony érdekében. De ezzel nem tudja megtartani hatalmát. Nem marad meg sem a király, sem a gyermeke. Az asszony pedig áldozatul esik kíséretével és fiával meg azzal együtt, aki támogatta őt abban az időben.


versetul 7

De helyébe áll egy másik hajtás az asszony gyökeréről, aki majd rátámad az északi király haderejére. Betör a várába, és kénye-kedve szerint bánik el velük.


versetul 8

Elhurcolja Egyiptomba isteneiket, bálványszobraikat és drága ezüst- és aranytárgyaikat. Így ő néhány évig békén marad az északi királytól.


versetul 9

Az ugyan betör egyszer a déli király országába, de vissza kell térnie a maga földjére.


versetul 10

Azután a fiai indítanak háborút. Nagy hadsereget gyűjtenek, amely betör, és végigzúdul az országon. Később ismét háborút indítanak, és eljutnak az erődítményig.


versetul 11

Ekkor a déli király nekikeseredve kivonul, és harcba bocsátkozik az északi királlyal. Az nagy sereget állít vele szembe, de a sereg ennek a kezébe kerül.


versetul 12

Amikor ezt a sereget elhurcolják, felfuvalkodik, és bár ezreket ejt el, hatalma nem lesz tartós.


versetul 13

Mert az északi király újabb sereget állít fel, nagyobbat az előzőnél, és néhány év múlva rátör egy jól felszerelt, nagy haderővel.


versetul 14

Abban az időben sokan támadnak a déli király ellen. A te néped erőszakos fiai is fölkelnek, hogy beteljesítsenek egy látomást, de elbuknak.


versetul 15

Mert az északi király eljön, sáncot emel, és elfoglalja a megerősített várost. A déli csapatok nem tudnak helytállni, válogatott embereinek sem lesz majd ereje az ellenállásra.


versetul 16

Támadójuk azt tesz velük, amit akar, és senki sem tud helytállni vele szemben. Így eljut az ékes földre is, mely egészen a kezébe kerül.

Dán 8,9


versetul 17

Azután arra törekszik, hogy érvényesítse hatalmát a déli király országában. Egyezséget köt vele, és leányát feleségül adja hozzá, hogy romlását okozza. De leánya nem áll mellé, és nem lesz az ő pártján.


versetul 18

Ezután a szigetek ellen fordul, és sokat elfoglal, de egy hadvezér véget vet gyalázatosságának, és nem tudja gyalázatosságát folytatni.


versetul 19

Ekkor saját országának erődjei ellen fordul, de megbotlik, elesik, és nyoma sem marad.


versetul 20

Aki az ő helyére áll, az adószedőt küld a dicső országba, de rövid idő múlva elpusztítják orvul, nem háborúban.


IV. Antiochus szír király erőszakos uralma


versetul 21

Az ő helyére áll egy gyalázatos. Nem neki szánják a királyi hatalmat; váratlanul bukkan fel, és csellel szerzi meg a királyságot.

Dán 8,23


versetul 22

Seregek szélednek szét előtte, és megsemmisülnek; még a szövetség fejedelme is.


versetul 23

Mert mióta barátságot kötött vele, mindig álnok volt. Maroknyi néppel vonul ellene, és győz.


versetul 24

Háborítatlanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek, és az erődök megtámadására is terveket sző egy ideig.


versetul 25

Azután összeszedi erejét és bátorságát, és a déli király ellen vonul nagy haderővel. A déli király is felkészül a harcra igen nagy és hatalmas haderővel, de nem tud győzni, mert árulást követnek el ellene.


versetul 26

Azok teszik tönkre, akik az ő kenyerét eszik. Serege szétszéled, és sokan esnek el halálra sebzetten.


versetul 27

Mindkét király rosszat forral. Egy asztalnál ülve hazugságokat beszélnek, de eredménytelenül, mert a vég ideje meg van szabva.


versetul 28

Azután az északi király sok kinccsel hazaindul országába. A szent szövetség ellen fordul, és szándékát végrehajtva tér vissza országába.


versetul 29

Egy idő múlva újra a déli ország ellen támad, de másodszor nem olyan eredménnyel, mint először.


versetul 30

Mert a kittiek hajói felvonulnak ellene, úgyhogy megijed, visszavonul, és a szent szövetségen tölti ki dühét. És ismét azoknak kedvez, akik elhagyták a szent szövetséget.


versetul 31

Parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt.

Dán 8,11; Mt 24,15


versetul 32

Akik vétkeztek a szövetség ellen, azokat ráveszi, hogy elhagyják hitüket. De azok, akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket visznek véghez.


versetul 33

Az értelmesek sokakat meggyőznek a népből, de fegyver, tűz, fogság és fosztogatás miatt elesnek egy időre.

Ézs 53,11; Dán 12,3


versetul 34

Elbukásuk idején kapnak egy kevés segítséget, mire számításból sokan csatlakoznak hozzájuk.


versetul 35

Az értelmesek közül is elesnek néhányan, hogy kipróbáltak, tiszták és fehérek legyenek a vég idejére, mert még nincs itt a megszabott idő.


versetul 36

Ez a király azt tesz, amit csak akar. Fölmagasztalja és nagyobbnak tartja magát minden istennél, és szörnyűségeket mond még az istenek Istene ellen is. De csak addig boldogul, amíg véget nem ér a harag, mert ami el van határozva, annak meg kell történnie.

Dán 7,25; 2Thessz 2,4


versetul 37

Nem törődik ősei istenével, nem törődik az asszonyok bálványával, egy istennel sem, mert mindegyiknél nagyobbnak tartja magát.


versetul 38

Ezek helyett az erődök istenét tiszteli, olyan istent, akit ősei nem ismertek; tiszteli arannyal, ezüsttel, drágakővel és egyéb értékes dolgokkal.


versetul 39

A megerősített várakkal így bánik az idegen istenek nevében: amelyik elismeri, annak a tekintélyét megnöveli, uralomra juttatja sokak fölött, és földet oszt jutalmul.


versetul 40

A vég idején összecsap vele a déli király. Az északi király forgószélként tör rá harci kocsikkal, lovasokkal és sok hajóval. Behatol az országokba, és elözönli őket, mint az áradat.


versetul 41

Behatol az ékes földre is, ahol sokan elesnek. De Edóm, Móáb és az ammóni nép legjava megmenekül a hatalmából.

Dán 8,9


versetul 42

Kiterjeszti hatalmát az országokra, nem menekül meg Egyiptom sem.


versetul 43

Birtokba veszi Egyiptom arany- és ezüstkincseit és a többi értékeit; líbiaiak és etiópok lesznek kíséretében.


versetul 44

De a keletről és északról jövő hírek megrémítik, ezért kivonul nagy haraggal, elpusztít és kiirt sokakat.


versetul 45

Felállítja pompás sátrát a tenger és az ékes szent hegy között. De eléri a vég, és senki sem segíthet rajta.

Capitole:


Cărți