Pál levele a galatákhoz

capitolul 3


Capitole:

1 2 3 4 5 6


A galaták is a hit hallásából kapták a Lelket


versetul 1

Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg?


versetul 2

Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy a hit igéjének hallása alapján?


versetul 3

Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?


versetul 4

Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna, valóban hiába.


versetul 5

Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei vagy a hit igéjének hallása által teszi-e ezt?


Ábrahám a hit példája


versetul 6

Így van megírva: „Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.”

1Móz 15,6; Róm 4,3


versetul 7

Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai.

Róm 4,6


versetul 8

Mivel pedig előre látta az Írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.”

1Móz 12,3


versetul 9

Eszerint a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.


versetul 10

Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.”

5Móz 27,26


versetul 11

Az pedig nyilvánvaló, hogy törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, mert „az igaz ember hitből fog élni”.

Hab 2,4


versetul 12

A törvény pedig nem hitből van, hanem „aki cselekszi, az fog élni általa”.

3Móz 18,5


versetul 13

Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” –,

5Móz 21,23


versetul 14

azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a népeké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.


versetul 15

Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg.


versetul 16

Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus.

1Móz 12,7


versetul 17

Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet.

2Móz 12,40


versetul 18

Mert ha a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján volna; Ábrahámnak viszont ígéret által ajándékozta azt Isten.

Róm 4,14


A törvény nevelőnk Krisztusig


versetul 19

Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól. A törvényt angyalok közölték közbenjáró által.


versetul 20

Közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egy.


versetul 21

A törvény tehát az ígéretek ellen van? Szó sincs róla! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás.


versetul 22

De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek.

Róm 11,32


versetul 23

Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig.


versetul 24

Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.


versetul 25

De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve.


versetul 26

Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.


versetul 27

Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.


versetul 28

Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.


versetul 29

Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.

Róm 4,13

Capitole:


Cărți