Jeremiás próféta könyve

capitolul 50


Capitole:


Jövendölés Babilóniáról


versetul 1

Ezt az igét jelentette ki az Úr Jeremiás próféta által Babilóniáról, a káldeusok országáról:


versetul 2

Mondjátok el a népeknek, hirdessétek, adjatok jelt, hirdessétek, ne titkoljátok! Mondjátok: Elfoglalták Babilont! Megszégyenült Bél, összetört Marduk; megszégyenültek szobrai, összetörtek bálványai.

Ézs 46,1


versetul 3

Mert észak felől egy nép vonul ellene, országát pusztasággá teszi, nem marad lakója. Ember és állat elbujdosik, elmegy!

Jer 1,14


versetul 4

Azokban a napokban, abban az időben – így szól az Úr – megjönnek majd Izráel fiai Júda fiaival együtt. Sírva mennek, és keresik Istenüket, az Urat.

Jer 3,18; Jer 29,13; Hós 3,5


versetul 5

Sion felől kérdezősködnek, arrafelé igyekeznek: Gyertek, csatlakozzunk az Úrhoz örök szövetséggel, amely nem megy feledésbe!

Jer 32,40


versetul 6

Pusztuló nyáj volt népem: pásztorai félrevezették, a hegyeken tévútra terelték. Hegyeken-halmokon jártak, elfeledték legelőjüket.

Ézs 53,6; Jer 10,21


versetul 7

Aki csak érte, pusztította őket. Ellenségeik azt gondolták, hogy nem fognak bűnhődni, hiszen ezek vétkeztek az Úr ellen, aki az ő igazi hajlékuk, az Úr ellen, aki atyáik reménysége volt.


versetul 8

Bujdossatok el Babilonból, távozzatok a káldeusok országából! Legyetek olyanok, mint a kosok a nyáj előtt!

Ézs 48,20; Jer 51,6; Jel 18,4


versetul 9

Mert én nagy népek tömegét indítom és hozom Babilon ellen észak földjéről. Felsorakoznak ellene, és úgy foglalják el. Nyilaik olyanok, mint a győztes vitéz, aki nem tér vissza eredménytelenül.


versetul 10

A káldeusok országa zsákmánnyá lesz, annyit zsákmányolnak, amennyit csak bírnak! – így szól az Úr.


versetul 11

Örüljetek csak és vigadjatok, akik kifosztottátok örökségemet! Ugrándozzatok csak, mint a nyomtató üsző, és nyerítsetek, mint a mének!


versetul 12

Nagyon megszégyenül anyátok, pironkodni fog, aki szült titeket, hiszen utolsó lesz a népek között, pusztaság, kiszikkadt föld és sivatag.


versetul 13

Az Úr haragja miatt lakatlan lesz és sivár pusztaság. Aki csak elmegy Babilon mellett, megborzad és fölszisszen az őt ért számtalan csapás miatt.


versetul 14

Íjászok, vegyétek körbe Babilont! Lőjétek, ne sajnáljátok a nyilat, mert vétkezett az Úr ellen!


versetul 15

Harsanjon fel körülötte a diadalkiáltás: Megadta magát, ledőltek oszlopai, leomlottak várfalai! Az Úr bosszúállása ez, álljatok bosszút rajta! Úgy bánjatok el vele, ahogyan ő bánt el másokkal!

Jel 18,6


versetul 16

Irtsátok ki Babilonból a magvetőt és azt, aki sarlót fog aratás idején! A gyilkos fegyver elől mindenki elindul a maga népe felé, mindenki szertefut a maga hazájába.

Ézs 13,14


Izráel megszabadul Babilon bukásakor


versetul 17

Meghajszolt bárány Izráel, oroszlánok kergették. Először Asszíria királya marcangolta, utoljára pedig Nebukadneccar, Babilónia királya rágta le csontjait.


versetul 18

Azért ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Megbüntetem Babilónia királyát és országát, ahogyan megbüntettem Asszíria királyát is.


versetul 19

Izráelt pedig visszaviszem legelőjére, és a Karmelen meg a Básánon legel, Efraim hegyvidékén és Gileádban kedvére jóllakhat.


versetul 20

Azokban a napokban, abban az időben – így szól az Úr – keresni fogják Izráel bűnét, de nem lesz, és Júda vétkeit, de nem fogják találni, mert megbocsátok azoknak, akiket meghagyok.

Jer 33,8


versetul 21

Vonulj Merátajim földje ellen és Pekód lakói ellen! Kaszabold le, irtsd ki őket egészen! – így szól az Úr. Mindent úgy tégy, ahogy parancsoltam!


versetul 22

Csatazaj hallatszik szerte az országban, és nagy összeomlás zaja!

Jer 51,54


versetul 23

Jaj, de összetörték, darabokra zúzták az egész föld pörölyét! Jaj, de borzongnak a népek, ha meglátják Babilont!

Jer 51,20


versetul 24

Csapdát állítottam neked, meg is vagy már fogva, Babilon, észre sem vetted! Rád találtak, és megragadtak, mert szembe mertél szállni az Úrral!


versetul 25

Kinyitotta fegyvertárát az Úr, előhozta haragjának fegyvereit. Mert dolga van az Úrnak, a Seregek Urának a káldeusok országában.

Ézs 13,5; Róm 9,22


versetul 26

Törjetek rá mindenfelől, nyissátok ki raktárait, hányjátok halomra, ahogy a gabonát, és semmisítsétek meg, ne maradjon belőle semmi!


versetul 27

Vágjátok le minden bikáját, menjenek a vágóhídra! Jaj nekik, mert eljött a napjuk, büntetésük ideje!

Jer 46,21


versetul 28

Hallatszik már a menekültek hangja, akik futva jönnek Babilóniából, úgy hozzák a hírt Sionnak: Bosszút állt Istenünk, az Úr, bosszút állt templomáért!

Jer 51,11


Babilónia megbűnhődik kevélységéért


versetul 29

Hívjátok össze Babilon ellen a lövészeket, minden íjászt! Verjetek tábort körülötte, ne menekülhessen el senki! Fizessetek meg neki tettei szerint, bánjatok el vele egészen úgy, ahogyan ő bánt el másokkal! Mert kevélyen viselkedett az Úrral, Izráel Szentjével szemben.

Jer 48,26


versetul 30

Ezért elesnek ifjai a tereken, és harcosai mind elvesznek azon a napon – így szól az Úr.

Jer 49,26


versetul 31

Rád támadok, te kevély – így szól az Úr, a Seregek Ura –, mert eljött a napod, büntetésed ideje!

Ézs 2,12; Jel 18,8


versetul 32

Elbukik a kevély, elesik, nincs, aki talpra állítsa. Tüzet gyújtok városaiban, megemészti egész környékét.


versetul 33

Ezt mondja a Seregek Ura: Sanyargatták Izráel fiait Júda fiaival együtt. Akik fogságba hurcolták, ott tartják őket, nem akarják elbocsátani.


versetul 34

De megváltójuk erős, Seregek Ura a neve. Győzelemre viszi ügyüket, nyugalmat hoz a földre, Babilon lakóira azonban rettegést.

Jel 18,8


versetul 35

Fegyvert küldök a káldeusok ellen – így szól az Úr –, Babilónia lakói ellen, vezetői és bölcsei ellen,


versetul 36

fegyvert a hazugok ellen, derüljön ki, hogy bolondok! Fegyvert vitézei ellen: hadd rettegjenek!


versetul 37

Fegyvert lovaikra és harci kocsijaikra, az ott lakó gyülevész népre: legyenek olyanok, mint az asszonyok! Fegyvert raktáraikra: fosszák ki mindet!

Jer 51,30


versetul 38

Fegyvert vizei ellen: száradjanak ki! Mert a bálványszobrok országa ez, és szörnyalakokkal dicsekszenek.

Jel 16,12


versetul 39

Azért vadmacskák meg hiénák laknak ott, és struccmadarak laknak majd benne. Nem lakják soha többé, lakatlan lesz nemzedékről nemzedékre.

Jer 51,37; Jel 18,2


versetul 40

Ahogyan elpusztította Isten Sodomát és Gomorát meg a szomszédságát – így szól az Úr –, úgy itt sem lakik többé senki, és nem él benne senki emberfia.

1Móz 19,24; Jer 49,18


Az északról jövő ellenség Isten eszköze


versetul 41

Íme, egy nép jön északról, nagy nemzet és sok király indul el a föld széleiről.


versetul 42

Íjat és kopját ragadnak, kegyetlenek, nem irgalmaznak. Hangjuk zúg, mint a tenger, lovakon nyargalnak; egy emberként sorakoznak ellened, Babilon leánya!


versetul 43

Ha meghallja hírüket Babilónia királya, kezei elernyednek, szorongás vesz erőt rajta, úgy vonaglik majd, mint aki vajúdik.


versetul 44

Mint egy oroszlán, amely a Jordán bozótjából feljön az üde legelőre, úgy űzöm el őket egy pillanat alatt, és választottamat helyezem föléje. Hiszen ki fogható hozzám, ki vonhat engem felelősségre, és melyik pásztor szállhat szembe velem?

Jer 49,19


versetul 45

Halljátok hát az Úr tervét, amelyet Babilónia ellen készített, és elhatározását, amelyre a káldeusok országával kapcsolatban jutott: Még a báránykákat is el fogják hurcolni, a legelőt is pusztává teszik.


versetul 46

Babilon elfoglalásának zajától megrendül a föld, jajgatása hangzik a népek között.

Capitole:


Cărți