János evangéliuma

capitolul 17


Capitole:


Jézus főpapi imádsága


versetul 1

Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged,


versetul 2

mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon.

Jn 3,35


versetul 3

Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.


versetul 4

Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem:

Jn 4,34; Jn 5,36


versetul 5

és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett.

Fil 2,6; Zsid 1,3


versetul 6

Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet.

2Móz 3,13


versetul 7

Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van;


versetul 8

mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.


versetul 9

Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid,


versetul 10

és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük.


versetul 11

Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!


versetul 12

Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.

Zsolt 41,10


versetul 13

Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük.


versetul 14

Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

Jn 3,13


versetul 15

Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.

1Kor 5,10; 1Jn 2,14


versetul 16

Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.


versetul 17

Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.


versetul 18

Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba:


versetul 19

én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.

1Kor 1,30; Ef 5,26; 1Thessz 4,7; Zsid 9,14; Zsid 10,10


versetul 20

De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem;

Róm 8,34


versetul 21

hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.


versetul 22

Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk:


versetul 23

én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.


versetul 24

Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.

1Thessz 4,17; Fil 3,21; Ef 1,4


versetul 25

Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem.


versetul 26

És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.

Capitole:


Cărți