Lukács evangéliuma

capitolul 19


Capitole:


Zákeus


versetul 1

Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta.


versetul 2

Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.


versetul 3

Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.


versetul 4

Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.


versetul 5

Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.


versetul 6

Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta.


versetul 7

Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg.


versetul 8

Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak.

2Móz 22,24


versetul 9

Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia.


versetul 10

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.

Ez 34,16


A minák


versetul 11

Amikor pedig ezeket hallották, mondott egy példázatot is, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa.

Lk 17,20; ApCsel 1,6


versetul 12

Így szólt tehát: Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza.


versetul 13

Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök.


versetul 14

Alattvalói azonban gyűlölték őt, ezért küldöttséget menesztettek utána, és azt üzenték: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk.


versetul 15

Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan kereskedett.


versetul 16

Jött az első, és azt mondta: Uram, a minád tíz minát nyert.


versetul 17

Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött!


versetul 18

Aztán jött a második, és jelentette: Uram, a minád öt minát nyert.


versetul 19

Ehhez pedig így szólt: Uralkodj te is öt városon!


versetul 20

Jött a harmadik is, aki így beszélt: Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem.


versetul 21

Féltem ugyanis tőled, mivel könyörtelen ember vagy: azt is behajtod, amit nem fektettél be, és learatod azt is, amit nem vetettél el.


versetul 22

Ekkor az így szólt hozzá: A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy én könyörtelen ember vagyok, hogy behajtom azt is, amit nem fektettem be, és hogy learatom azt is, amit nem vetettem el?


versetul 23

Miért nem tetted hát a pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam meg?


versetul 24

Az ott állóknak pedig ezt mondta: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van!


versetul 25

Mire ezt mondták neki: Uram, annak tíz minája van!


versetul 26

De ő így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.

Lk 8,18; Mt 13,12; Mk 4,25


versetul 27

Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem.


Jézus bevonul Jeruzsálembe


versetul 28

Miután ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé.


versetul 29

Amikor közeledett Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik:


versetul 30

Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide!


versetul 31

Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? – mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá.


versetul 32

Amikor a küldöttek elmentek, mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik.


versetul 33

Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót?


versetul 34

Ők így feleltek: Mert az Úrnak van szüksége rá.


versetul 35

Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust.


versetul 36

Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat.

2Kir 9,13


versetul 37

Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak,


versetul 38

és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!

Zsolt 118,26; Mt 11,3; Lk 7,19


versetul 39

A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat!


versetul 40

De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.

Hab 2,11


Jézus siratja Jeruzsálemet


versetul 41

Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta,


versetul 42

és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől.


versetul 43

Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak,

5Móz 28,52; 5Móz 29,2; Jer 6,6; Zak 14,2


versetul 44

földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.


Jézus megtisztítja a templomot


versetul 45

Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat,


versetul 46

ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek.

Ézs 56,7; Jer 7,11


versetul 47

Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt,


versetul 48

de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta őt.

Capitole:


Cărți