Máté evangéliuma

capitolul 26


Capitole:


Jézus utoljára szól szenvedéséről


versetul 1

Amikor Jézus befejezte mindezeket a beszédeket, így szólt tanítványaihoz:


versetul 2

Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a páska ünnepe, és az Emberfia átadatik, hogy megfeszíttessék.

2Móz 12,1


versetul 3

Ekkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kajafás főpap palotájában,


versetul 4

és elhatározták, hogy Jézust csellel elfogják, és megölik.


versetul 5

De ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép között.


Jézus megkenetése Betániában


versetul 6

Amikor pedig Jézus Betániában, a leprás Simon házában volt,


versetul 7

odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástromtartóban drága olaj volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére.


versetul 8

Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás?


versetul 9

Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és odaadni a szegényeknek.


versetul 10

Amikor ezt Jézus észrevette, megkérdezte tőlük: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem,


versetul 11

mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek.

5Móz 15,11


versetul 12

Mert amikor ezt az olajat a testemre öntötte, a temetésemre készített elő.


versetul 13

Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.


Júdás elárulja Jézust


versetul 14

Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz,


versetul 15

és így szólt: Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt? Azok pedig harminc ezüstöt fizettek neki.

Zak 11,12


versetul 16

Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt.


Az utolsó vacsora


versetul 17

A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el?


versetul 18

Ő ezt válaszolta: Menjetek a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg a páskavacsorát tanítványaimmal.


versetul 19

A tanítványok úgy tettek, amint Jézus parancsolta nekik, és elkészítették a páskavacsorát.


versetul 20

Amikor beesteledett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal.


versetul 21

Miközben ettek, így szólt: Bizony mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem.


versetul 22

Ekkor nagyon elszomorodtak, és egyenként kezdték kérdezni tőle: Talán csak nem én vagyok az, Uram?


versetul 23

Ő pedig így válaszolt: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.


versetul 24

Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.


versetul 25

Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: Talán csak nem én vagyok az, Mester? Ő azt felelte neki: Te mondtad.


versetul 26

Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem!


versetul 27

Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan,


versetul 28

mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.

2Móz 24,8; Jer 31,31; Zsid 9,20


versetul 29

De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.


Az Olajfák hegyén


versetul 30

Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.

Zsolt 113,1


versetul 31

Akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: „Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai.”

Zak 13,7


versetul 32

De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.


versetul 33

Ekkor Péter így szólt hozzá: Ha mindenki megbotránkozik is benned, én soha meg nem botránkozom.


versetul 34

Jézus ezt mondta neki: Bizony mondom neked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.


versetul 35

Péter így válaszolt: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszélt a többi tanítvány is.


A Gecsemáné-kertben


versetul 36

Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.


versetul 37

Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett.

Zsid 5,7


versetul 38

Akkor így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!


versetul 39

Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.


versetul 40

Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem?


versetul 41

Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.


versetul 42

Másodszor is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.


versetul 43

Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük.


versetul 44

Otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal.


versetul 45

Azután visszatért a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik.


versetul 46

Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.


Jézus elfogatása


versetul 47

Még beszélt, amikor megjött Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől.


versetul 48

Az árulója ezt a jelet adta nekik: Akit megcsókolok, ő az, őt fogjátok el!


versetul 49

És azonnal Jézushoz lépett, és így szólt: Üdvöz légy, Mester! – és megcsókolta őt.


versetul 50

Jézus ezt mondta neki: Barátom, ezért jöttél! Akkor odamentek, megragadták Jézust, és elfogták.


versetul 51

Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, a kardjához kapott, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.


versetul 52

Ekkor így szólt hozzá Jézus: Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.


versetul 53

Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?


versetul 54

De akkor miképpen teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?


versetul 55

Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz: Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem! Mindennap a templomban ültem és tanítottam, és nem fogtatok el.


versetul 56

Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak.


Jézus a nagytanács előtt


versetul 57

Azok pedig, akik elfogták Jézust, elvitték Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol összegyűltek az írástudók és a vének.


versetul 58

Péter távolról követte őt egészen a főpap palotájáig, bement az udvarra, és ott ült a szolgákkal, hogy lássa, mi lesz ennek a vége.


versetul 59

A főpapok pedig és az egész nagytanács hamis tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák,


versetul 60

de nem találtak, pedig sok hamis tanú állt elő. Végül előálltak ketten,


versetul 61

akik azt állították, hogy Jézus ezt mondta: Le tudom rombolni az Isten templomát, és három nap alatt fel tudom építeni.

Jn 2,19


versetul 62

A főpap felállt, és így szólt hozzá: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?


versetul 63

Jézus azonban hallgatott. A főpap azt mondta neki: Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!


versetul 64

Jézus így felelt: Te mondtad. Sőt, azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.

Dán 7,13; ApCsel 7,56


versetul 65

A főpap ekkor megszaggatta ruháját, és így szólt: Istent káromolta! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást.


versetul 66

Mit gondoltok? Azok így feleltek: Méltó a halálra!

3Móz 24,16; Ézs 50,6


versetul 67

Azután szembeköpték, arcul ütötték, mások pedig bottal verték,


versetul 68

és ezt mondták: Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!


Péter megtagadja Jézust


versetul 69

Péter pedig kinn ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálóleány, és így szólt: Te is a galileai Jézussal voltál.


versetul 70

Ő azonban tagadta mindenki előtt, és ezt mondta: Nem tudom, mit beszélsz.


versetul 71

Mikor pedig kiment a kapuba, meglátta őt egy másik szolgálóleány, és ezt mondta az ott levőknek: Ez a názáreti Jézussal volt.


versetul 72

Ő ismét tagadta: Esküszöm, hogy nem ismerem azt az embert.


versetul 73

Kis idő múlva az ott álldogálók mentek oda, és így szóltak Péterhez: Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a beszéded is elárul téged.


versetul 74

Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert. És nyomban megszólalt a kakas.


versetul 75

Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. Azután kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.

Capitole:


Cărți