Pál levele a rómaiakhoz

capitolul 15


Capitole:


Az erősek hordozzák az erőtlenek gyengeségeit


versetul 1

Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.


versetul 2

Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére.


versetul 3

Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám.”

Zsolt 69,10


versetul 4

Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.


versetul 5

A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint,

Fil 2,2


versetul 6

hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.


Zsidók és más népek együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben


versetul 7

Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.


versetul 8

Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket,


versetul 9

a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.”

Zsolt 18,50


versetul 10

Azután ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.”

5Móz 32,43


versetul 11

Majd ismét: „Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsék őt mind a nemzetek.”

Zsolt 117,1


versetul 12

Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.”

Ézs 11,10


versetul 13

A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.


Pál nem akar mások munkaterületén működni


versetul 14

Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve minden ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani.


versetul 15

Ezért kissé merészebben írtam nektek, mintegy emlékeztetve titeket, merthogy arra kaptam Istentől a kegyelmi ajándékot,


versetul 16

hogy a népekért legyek Krisztus Jézusnak szolgája, aki az Isten evangéliumának papi szolgálatát végzem, hogy a népek áldozata a Szentlélek által megszentelt és kedves legyen.


versetul 17

Krisztus Jézusban tehát van okom a dicsekvésre Isten előtt,


versetul 18

mert semmi olyanról nem mernék beszélni, amit ne Krisztus tett volna általam a népek megtéréséért szóval és tettel,


versetul 19

jelek és csodák erejével, a Lélek erejével: így hirdethettem Jeruzsálemtől kezdve mindenfelé egészen Illíriáig Krisztus evangéliumát.


versetul 20

Ezért úgy tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot ne ott hirdessem, ahol Krisztust már ismerik, hogy ne idegen alapra építsek,

2Kor 10,15


versetul 21

hanem amint meg van írva: „Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik.”

Ézs 52,15


Pál részletes útiterve


versetul 22

Ez is sokszor akadályozott abban, hogy elmenjek hozzátok.


versetul 23

Most pedig, mivel ezeken a vidékeken már nincs feladatom, és sok éve vágyódom arra, hogy eljussak hozzátok,


versetul 24

amikor Hispániába utazom, el is megyek hozzátok. Remélem ugyanis, hogy átutazóban megláthatlak titeket, és ti fogtok engem oda útnak indítani, ha már előbb egy kissé felüdültem nálatok.


versetul 25

Most pedig Jeruzsálembe megyek a szentek szolgálatára.

1Kor 16,1


versetul 26

Makedónia és Akhája ugyanis jónak látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényeinek.


versetul 27

Jónak látták ezt, de tartoznak is ezzel nekik, mert ha a népek részesültek az ő lelki javaikban, akkor tartoznak is azzal, hogy anyagiakkal szolgáljanak nekik.

1Kor 9,11


versetul 28

Ha tehát ezt elvégeztem, és az adományt átadtam, a ti segítségetekkel elmegyek Hispániába.


versetul 29

Azt pedig tudom, hogy amikor hozzátok megyek, Krisztus áldásának teljességével megyek majd.


versetul 30

A mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szeretetére kérlek titeket, testvéreim, legyetek segítségemre Isten előtt értem mondott imádságaitokban,


versetul 31

hogy megszabaduljak azoktól, akik hitetlenek Júdeában, és hogy jeruzsálemi szolgálatom kedves legyen a szenteknek,


versetul 32

hogy aztán majd Isten akaratából örömmel érkezzem hozzátok, és megpihenjek nálatok.


versetul 33

A békesség Istene legyen mindnyájatokkal. Ámen.

Capitole:


Cărți