Zakariás próféta könyve

capitolul 1


Capitole:


Isten megtérést kíván népétől


versetul 1

Dárius uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban így szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt:

Hag 1,1


versetul 2

Nagyon megharagudott elődeitekre az Úr.


versetul 3

Mondd meg azért népednek: Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek Ura, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek Ura.

Mal 3,7; Jak 4,8


versetul 4

Ne legyetek olyanok, mint elődeitek, akiknek a régebbi próféták ezt hirdették: „Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg gonosz útjaitokról és gonosz tetteitekből!”, de nem hallgattak és nem figyeltek rám – így szól az Úr.

Jer 25,4


versetul 5

Hol vannak elődeitek? És a próféták talán örökké élnek?


versetul 6

De az én igéim és rendelkezéseim, amelyeket megparancsoltam szolgáim, a próféták által, utolérték elődeiteket! Azután megtértek, és ezt mondták: Úgy bánt velünk a Seregek Ura, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta.

JSir 2,17


Látomás a mennyei lovasról


versetul 7

Dárius uralkodásának második esztendejében, a tizenegyedik hónapnak, azaz sebát hónapnak a huszonnegyedik napján szólt az Úr igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt:


versetul 8

Ezt láttam az éjszaka: Valaki, egy vörös ló hátán ülve, a mirtuszfák között állt a völgyben, mögötte vörös, fakó és fehér lovak voltak.

Zak 6,2; Jel 6,4


versetul 9

Ezt kérdeztem: Mik ezek, Uram? Egy angyal pedig, aki velem beszélt, ezt mondta nekem: Majd én megmagyarázom neked, hogy mik ezek.


versetul 10

Ekkor megszólalt az, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondta: Ezeket az Úr azért küldte, hogy járják be a földet.

Zak 6,7


versetul 11

Megszólították az Úr angyalát, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondták: Bejártuk a földet, és az egész föld nyugodt és békés.


versetul 12

Az Úr angyala erre azt mondta: Seregek Ura! Mikor könyörülsz meg végre Jeruzsálemen és Júda városain? Hiszen már hetven éve tart a haragod!

Zsolt 102,14; Dán 9,2


versetul 13

Az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő angyalnak.


versetul 14

A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek Ura: Szánalomra indultam Jeruzsálem iránt és a Sion iránt, nagy-nagy szánalomra!

Jóel 2,18


versetul 15

És nagyon-nagyon haragszom az elbizakodott népekre, mert amikor én csak kicsit haragudtam, ők a teljes romláson fáradoztak.

Ézs 47,6


versetul 16

Azért ezt mondja az Úr: Irgalommal fordulok Jeruzsálemhez, templomom fel fog épülni benne – így szól a Seregek Ura –, és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben.

Zak 8,3


versetul 17

Hirdesd még azt is, hogy így szól a Seregek Ura: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvigasztalja még az Úr a Siont, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.

Ézs 41,2; Zak 2,16

Capitole:


Cărți