A zsidókhoz írt levél

capitolul 10


Capitole:


Krisztus áldozata egyszer s mindenkorra érvényes


versetul 1

Mivel a törvényben az eljövendő javak árnyéka van, de nem a mennyei dolgok képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évenként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletessé tenni az odajárulókat.


versetul 2

Különben megszűnt volna az áldozatok bemutatása, hiszen akik áldoztak, és egyszer megtisztultak, többé nem éreztek volna semmi bűntudatot.


versetul 3

De az áldozatok évről évre a bűnökre emlékeztetnek.


versetul 4

Mert lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el.


versetul 5

Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem kívánsz, de testet alkottál nekem;

Zsolt 40,7


versetul 6

égő- és bűnért való áldozatban nem telik kedved.


versetul 7

Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.”


versetul 8

Előbb azt mondta: „Áldozatokat és ajándékokat, égő- és bűnért való áldozatokat nem kívánsz, nem is kedvelsz” (ezeket a törvény szerint mutatják be),


versetul 9

de azután így szólt: „Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat.” Megszünteti az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat:


versetul 10

Isten akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra.


versetul 11

Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni.

2Móz 29,38


versetul 12

Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre Isten jobbjára ült,

Zsolt 110,1


versetul 13

és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá.


versetul 14

Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.


versetul 15

De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is, mert miután ezt mondja:


versetul 16

„Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán – így szól az Úr –: Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom,

Jer 31,33


versetul 17

bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.”

Jer 31,34


versetul 18

Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat.


Meghátrálás nélkül ragaszkodjunk a reménység hitvallásához


versetul 19

Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által,


versetul 20

azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által;


versetul 21

és mivel nagy papunk van az Isten háza felett:


versetul 22

járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől,

3Móz 8,30; Ez 36,25


versetul 23

a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett.


versetul 24

Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.


versetul 25

Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.


versetul 26

Mert ha szándékosan vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűneinkért való áldozat,


versetul 27

hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket.

Ézs 26,11


versetul 28

Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal.

5Móz 17,6; 5Móz 19,15


versetul 29

Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tiporja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja?

2Móz 24,8


versetul 30

Mert ismerjük azt, aki így szólt: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” És ismét: „Az Úr megítéli az ő népét.”

5Móz 32,35


versetul 31

Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni.


versetul 32

De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet álltatok ki.


versetul 33

Mert gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, és társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt.

1Kor 4,9


versetul 34

A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van.


versetul 35

Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.


versetul 36

Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret:


versetul 37

„Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.

Ézs 26,20


versetul 38

Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.”

Hab 2,3


versetul 39

De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.

Capitole:


Cărți