Az örömhír János szerint
capítulo 6
verso 1
Ezek után Jézus elutazott a galileai Tibériász tónak a túlsó oldalára.
verso 2
Nagy tömeg követte, mert figyelték jeleit, amelyeket az elerőtlenülteken tett.
verso 3
Jézus azután felment a hegyre és ott tanítványaival leült.
verso 4
Közel volt a zsidók ünnepe, a pászka.
verso 5
Jézus felemelte a szemét, és amikor meglátta, hogy nagy tömeg jön hozzá, megszólította Fülöpöt: „Honnan vásároljunk kenyereket, hogy ehessenek ezek?”
verso 6
Ezt azonban csak azért mondta, hogy megkísértse őt. Mert ő maga tudta, hogy mit készül tenni.
verso 7
„Kétszáz dénár árú kenyér nem elég nekik, hogy mindenikőjük csak keveset is kapjon” – felelte neki Fülöp.
verso 8
Megszólalt erre az egyik tanítvány is, Simon Péter testvére, András, és ezt mondta neki:
verso 9
„Van itt egy kis gyermek, akinek öt árpakenyere és két halacskája van. De mi az ennyinek?”
verso 10
Jézus azonban így szólt: „Fektessétek a fűbe az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Ledőlt erre szám szerint, mintegy ötezer férfi.
verso 11
Jézus most fogta a kenyereket, hálát adott és szétosztotta a fekvő embereknek, hasonlóképpen osztott a halakból is, amennyit csak akartak.
verso 12
Mikor már jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Gyűjtsétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi el ne vesszen.”
verso 13
Össze is gyűjtötték, és tizenkét kosarat töltöttek meg azokkal a darabokkal, amelyek az öt árpakenyérből az étkezők után megmaradtak.
verso 14
Mikor az emberek látták a jelt, amelyet tett, azt rebesgették, hogy valóban ő a próféta, aki a világra eljövendő.
verso 15
Jézus ekkor, miután észrevette azt a szándékukat, hogy eljöjjenek, és őt elragadják azért, hogy királlyá tegyék, újra félrevonult a hegyre, de egyedül.
verso 16
Mikor már késő lett, tanítványai lementek a tóhoz,
verso 17
hajóba szálltak és útban voltak a tó túlsó partja felé Kapernaumba. Beállt már a sötétség, amikor Jézus még mindig nem ment hozzájuk,
verso 18
a tó pedig, mivel nagy szél fújt, háborgott.
verso 19
Körülbelül huszonöt-harminc stádiumnyira (5–6 km-re) eveztek, amikor látták, hogy Jézus a tengeren jár és közeledik a hajóhoz. Megijedtek.
verso 20
– „Én vagyok! Ne féljetek!” – szólott ő nekik.
verso 21
Be akarták venni a hajóba, s a hajó tüstént ott volt azon a földön, ahová utaztak.
verso 22
Másnap a tömeg a tó túlsó partján állott és látta, hogy nincs ott több hajó egynél, látta továbbá, hogy Jézus nem szállott be tanítványaival a hajóba, hanem csak a tanítványai indultak el.
verso 23
Tibériászból jöttek azonban csónakok annak a helynek közelébe, ahol azután, hogy az Úr hálát adott, kenyeret ettek.
verso 24
Mikor azután a tömeg látta, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a csónakokba és Kapernaumba mentek, hogy Jézust megkeressék.
verso 25
Mikor a tó túlsó partján rátaláltak, megkérdezték: „Rabbi, mikor érkeztél ide?”
verso 26
– „Bizony, bizony azt mondom néktek – felelte nekik Jézus –, ti nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem mert a kenyerekből ettetek és jóllaktatok.
verso 27
Ne az elvesző kenyéren munkálkodjatok, hanem azon a kenyéren, mely örök életre megmarad, melyet az embernek Fia fog nektek adni, mert erre az Atya ütött pecsétet.”
verso 28
Megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy az Isten munkáin dolgozhassunk?”
verso 29
„Istennek munkája az – felelte nekik Jézus –, hogy higgyetek abban, akit ő elküldött.”
verso 30
Azt kérdezték tőle: „De hát micsoda jelt teszel, hogy lássunk és higgyünk neked? Min munkálkodol?
verso 31
Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írva van: Az égből kenyeret adott nekik enni.”
verso 32
„Bizony, bizony azt mondom néktek – szólt most hozzájuk Jézus –, nem Mózes adta nektek a mennyből való kenyeret, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret.
verso 33
Mert Isten kenyere az, aki a mennyből száll alá és életet ad a világnak.”
verso 34
– „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” – mondták neki,
verso 35
mire Jézus azt felelte nekik: – „Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jő, meg nem éhezik, és aki bennem hisz, meg nem szomjazik soha.
verso 36
Ám én megmondtam néktek, hogy bár láttok, mégsem hisztek.
verso 37
Minden, amit Atyám nekem ad, elérkezik majd hozzám. S azt, aki hozzám jő, ki nem vetem.
verso 38
Mert nem azért szállottam le az égből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak akaratát, aki elküldött engem.
verso 39
Ez pedig annak akarata, aki engem elküldött, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit ő nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon.
verso 40
Mert az az én Atyám akarata, hogy örök élete legyen mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, és hogy az utolsó napon azt én feltámasszam.”
verso 41
Ekkor a zsidók zúgolódtak ellene amiatt, hogy azt mondta: „Én vagyok az a kenyér, mely a mennyből száll alá”
verso 42
– és azt mondták: „Hát nem Jézus ő, a József fia, akinek mi atyját is, anyját is ismerjük? Hogy mondhatja hát: A mennyből szállottam alá?”
verso 43
„Ne zúgolódjatok egymás közt! – szólította meg őket Jézus.
verso 44
Senkinek nincs arra hatalma, hogy hozzám jöjjön, csak ha az Atya vonja, aki engem elküldött és én majd feltámasztom azt az utolsó napon.
verso 45
Meg van írva a prófétákban: Mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Mindenki, aki az Atyát hallgatta és nála tanult, hozzám jő.
verso 46
Nem mintha az Atyát másvalaki látta volna, mint az, aki az Atya mellől származik, annak volt alkalma látni az Atyát.
verso 47
Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hisz, örök élete van.
verso 49
Atyáitok a mannát ették a pusztában és meghaltak.
verso 50
Ez az a kenyér, amely a mennyből száll alá, hogy bárki ehessék belőle, és meg ne haljon.
verso 51
Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből alászállott. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. S az a kenyér; amelyet oda fogok adni a világ életéért, a húsom.”
verso 52
A zsidók most a felől harcoltak egymással: „Hogy adhatja ez nekünk enni a húsát?”
verso 53
Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony azt mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának húsát, és nem isszátok a vérét, akkor nincsen bennetek az élet.
verso 54
Annak, aki húsomat eszi, és véremet issza, örök élete van, és én azt feltámasztom majd az utolsó napon.
verso 55
Mert húsom igazi étel és vérem igazi ital.
verso 56
Az, aki húsomat eszi, és véremet issza, bennem marad és én is abban.
verso 57
Minthogy engem az élő Atya küldött el és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, élni fog általam.
verso 58
Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá: ez a kenyér másként hat, mint az atyáitok kenyere, akik ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.”
verso 59
Ezeket mondta, mikor Kapernaumban a zsinagógában tanított.
verso 60
Tanítványai közül sokan, amikor hallották, így szóltak: „Kemény beszéd ez. Ki hallgathatja?”
verso 61
Jézus, miután magában tudomása volt róla, hogy tanítványai zúgolódtak emiatt, így szólt hozzájuk: „Tőrbe ejt ez titeket?
verso 62
Hátha majd azt látjátok meg, hogy az embernek Fia felmegy oda, ahol előzőleg volt?
verso 63
A szellem az, aki megelevenít, a hús nem használ semmit. Azok a beszédek, amelyeket elmondtam nektek: szellem és élet.
verso 64
De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek és ki az, aki elárulni készül őt.
verso 65
„Ezért mondottam nektek – beszélt tovább –, hogy senki sem jöhet hozzám, csak akinek Atyám megadta azt!”
verso 66
Ettől fogva a tanítványok közül sokan hátravonultak és többé nem jártak vele.
verso 67
Megkérdezte hát a tizenkettőt: „Hát ti nem akartok elmenni?”
verso 68
„Uram – felelte neki Simon Péter –, kihez mehetnénk? Örök élet beszédei vannak nálad.
verso 69
S mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.”
verso 70
Jézus megszólalt: „Ugye, hogy tizenkettőt válogattam én ki közületek? – mondta nekik Jézus – és közületek egy vádoló.”
verso 71
Júdást, – karióti Simon fiát értette, ez készült őt elárulni, a tizenkettő közül az egyik.
Libros
