Az örömhír Máté szerint

capítulo 27


Capítulos:


verso 1

Mikor reggeledett, a főpapok és a nép vénei valamennyien tanácsot tartottak Jézus ellen, hogy megöljék.


verso 2

Aztán megkötözték, elvezették és átadták Pilátusnak, a helytartónak.


verso 3

Akkor Júdás, aki elárulta őt, megtudta, hogy elítélték az Urat. Megbánta tettét s visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és véneknek.


verso 4

„Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért!” – mondotta. De azok így feleltek: „Mit tartozik az ránk? Magad lássad!”


verso 5

Erre a templomba hajította az ezüstöket és eltávozott. Aztán elment és felakasztotta magát.


verso 6

A főpapok pedig felszedték a pénzt, de ezt mondták: „Nem szabad az áldozati adományok közé tennünk, mert vérnek ára.”


verso 7

Tanácsot tartottak hát és megvásárolták rajta idegenek temetőjéül a fazekas mezejét.


verso 8

Ezért aztán azt a mezőt a mai napig Vérmezőnek nevezik.


verso 9

Ezzel teljesedett be az, amit Jeremiás prófétán át mondott a kijelentés: „Fogták a harminc ezüstöt, a megbecsültnek árát, kit Izráel fiai ennyire becsültek a szerint, ahogy az Úr nekem elrendelte,


verso 10

odaadták a fazekas mezejére.”


verso 11

Jézust pedig a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod” – felelte Jézus.


verso 12

Mialatt azonban a főpapok és a vének vádolták, semmit sem felelt.


verso 13

Azután Pilátus szólt hozzá: „Nem hallod mekkora vádakat mondanak ellened?”


verso 14

De semmire egyetlen szóval sem felelt, úgyhogy a helytartó nagyon csodálkozott.


verso 15

Szokása volt a helytartónak, hogy ünnepenként egy foglyot, akit a tömeg akart, elbocsátott.


verso 16

Volt akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.


verso 17

Mikor a tömeg összegyűlt, Pilátus megkérdezte tőlük: „Mit akartok, kit bocsássak el nektek? Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?”


verso 18

Tudta ugyanis, hogy féltékenységből adták kézre.


verso 19

Mialatt az ítélőszéken ült, felesége hozzá küldött ezzel az üzenettel: „Semmivel se ártsd magadat annak az igazságos embernek a dolgába. Ma sokat szenvedtem álmomban miatta.”


verso 20

A főpapok és vének azonban rábeszélték a tömeget, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust ellenben veszítsék el.


verso 21

A helytartó megkérdezte tőlük: „Mit akartok, a kettő közül melyiket bocsássam el nektek?” „Barabbást!” – mondották azok.


verso 22

„Mit tegyek hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?” „Feszítsék meg!” – mondották mindannyian.


verso 23

„De hát mi rosszat tett?” – kérdezte Pilátus. Ám azok annál inkább kiáltozták: „Feszítsék meg!”


verso 24

Mikor Pilátus látta, hogy rábeszélése semmit sem használ, sőt csak nagyobb lesz a zavar, vizet hozatott, a tömeg elé állt, megmosta kezét, és ezt mondta: „Ártatlan vagyok ennek az igazságos embernek vérétől. Ti lássátok!”


verso 25

Az egész nép felelte: „A vére ránk és gyermekeinkre szálljon!


verso 26

Ekkor elbocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta s átadta, hogy megfeszítsék.


verso 27

Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a kaszárnyába s összegyűjtötték hozzá az egész helyőrséget.


verso 28

Levetkőztették, és veres katonaköpenyt adtak rá,


verso 29

tövisekből koszorút fontak és fejére tették, nádszálat adtak a jobb kezébe, térdreborultak előtte és csúfolódva mondták: „Örvendj! Zsidóknak királya!”


verso 30

Azután leköpdösték, elvették tőle a nádszálat és fejéhez verték.


verso 31

Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába és elvezették, hogy megfeszítsék.


verso 32

Mikor kijutottak a városból, egy Simon nevű cirénei emberre találtak s rákényszerítették, hogy Jézus keresztjét vigye.


verso 33

Ahogy egy Golgota nevű helyre jutottak, ami annyit jelent, mint Koponya helye,


verso 34

epével kevert bort adtak innia, de ahogy megkóstolta, nem akart belőle inni.


verso 35

Miután megfeszítették, sorsvetéssel elosztották ruházatát,


verso 36

azután leültek, és ott őrizték.


verso 37

Majd az ellene emelt vádat írásban a feje fölé helyezték: „EZ JÉZUS A ZSIDÓK KIRÁLYA!”


verso 38

Azután jobb keze felől és bal keze felől két haramiát feszítettek melléje.


verso 39

Az arra elmenők a fejüket csóválták


verso 40

s így szóltak: „ Te, ki lerombolod, s három nap alatt felépíted a templomot – mondták –, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!”


verso 41

Ugyanúgy szóltak csúfolódva a főpapok az írástudókkal és vénekkel együtt:


verso 42

„Másokat megmentett, magát nincs hatalma megmenteni. Izráel királya, szálljon le most a keresztről, s majd hiszünk benne.


verso 43

Istenben bízott: hát ragadja ki most Ő a bajból, ha ugyan akarja. Hiszen ezt mondta: Isten Fia vagyok.”


verso 44

Ugyanúgy ócsárolták őt a haramiák is, akiket vele együtt megfeszítettek.


verso 45

A hatodik órától kezdve sötétség borult az egész földre a kilencedik óráig.


verso 46

A kilencedik óra körül Jézus nagy hangon felkiáltott: „Éli, Éli, lamá szabachtani!” Azaz: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?”


verso 47

Mikor az ott állók közül egyesek meghallották a kiáltást, azt mondották, hogy Illést szólítja.


verso 48

Közülük az egyik hirtelen odafutott hozzá, fogott egy spongyát, megtöltötte ecettel, és nádszálra tűzve megitatta vele.


verso 49

A többiek azt mondották: „Lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse.”


verso 50

Jézus azonban, miután újra nagy hangon kiáltott, elbocsátotta szellemét.


verso 51

Ekkor egyszerre a templom függönye felülről az aljáig kettészakadt, a föld megrendült, a sziklák meghasadtak,


verso 52

a sírok megnyíltak és sok alvó szentnek a teste feltámadott.


verso 53

Miután a sírokból az Úr feltámadása után előjöttek, bementek a szent városba és sokaknak láthatókká lettek.


verso 54

A százados, és akik vele őrizték Jézust, miután a földrengést és az eseményeket látták, nagyon megrémültek, és ezt mondották: „Valóban az Isten Fia volt.”


verso 55

Sok asszony volt ott, kik messziről figyelték a dolgokat. Ezek Galileából követték Jézust, hogy kiszolgálják őt.


verso 56

Köztük volt magdalai Mária, Mária Jakab és József anyja, továbbá Zebedeus fiainak anyja.


verso 57

Mikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, ki maga is Jézus tanítványa volt.


verso 58

Ez a József elment Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Pilátus erre megparancsolta, hogy adják oda neki.


verso 59

József aztán átvette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte


verso 60

s a saját új sírjába helyezte el, melyet sziklába vágatott. Miután nagy követ hengeríttetett a sír bejáratába, elment.


verso 61

Ott voltak éppen magdalai Mária s a másik Mária, kik a sírral szemközt ültek.


verso 62

Másnap, mely az előkészületet követő nap volt, Pilátusnál összegyűltek a főpapok és farizeusok


verso 63

és így szóltak: „Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a tévelyítő még életében megmondta: Harmadnapon feltámadok.


verso 64

Parancsold meg hát, hogy vegyék a harmadik napig a sírt biztos őrizet alá, hogy tanítványai oda ne mehessenek, s el ne lopják őt, hogy aztán azt ne mondhassák a népnek: Feltámadt a halottak közül, hogy így az utolsó tévelyítés gonoszabb ne legyen az elsőnél.”


verso 65

Pilátus ezt felelte nekik: „Van őrségetek, menjetek, gondoskodjatok a biztonságról, ahogy tudtok.”


verso 66

Azok elmentek, a követ lepecsételték, és a sírt őrséggel biztosították.

Capítulos:


Libros