Az apostolok cselekedetei

capítulo 19


Capítulos:


verso 1

Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál bejárva a felsőbb tartományokat Efezusba érkezett. Amikor ott néhány tanítványra talált,


verso 2

azt kérdezte tőlük: Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek? Ők pedig azt mondták neki: Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek!


verso 3

Mire azt kérdezte: Akkor hát mire keresztelkedtetek meg? Ők pedig azt mondták: a János keresztségére.


verso 4

Pál pedig így folytatta: János a megtérés keresztségével keresztelt, azt mondva a népnek, hogy aki utána jön, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.


verso 5

Amikor pedig ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére.


verso 6

Amikor Pál rájuk tette kezét, a Szentlélek rájuk szállt, és nyelveken szóltak, és prófétáltak.


verso 7

Összesen mintegy tizenketten voltak ezek a férfiak.


verso 8

A zsinagógába is elment, és három hónapon át bátran szólt, vitatkozott, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országára tartozó dolgokról.


verso 9

De amikor egyesek megkeményítették magukat, és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját a sokaság előtt, otthagyta őket, és a tanítványokat is elkülönítette tőlük, és mindennap egy bizonyos Tirannosz iskolájában tanított.


verso 10

Ez két esztendeig tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, mind zsidók, mind görögök, meghallották az Úr igéjét.


verso 11

Isten rendkívüli csodákat tett Pál keze által.


verso 12

Annyira, hogy a testéről a kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, és a gonosz lelkek kimentek belőlük.


verso 13

Néhányan a kóborló zsidó ördögűzők közül is megpróbálták az Úr Jézus nevét hívni azokra, akikben gonosz lelkek voltak, és azt mondták: Esküvel kényszerítünk titeket a Jézusra, akit Pál hirdet.


verso 14

Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette.


verso 15

A gonosz lélek pedig így válaszolt: Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?


verso 16

És az az ember, akiben a gonosz lélek volt, nekik esett, leteperte őket, és annyira erőt vett rajtuk, hogy meztelenül és megsebesülve szaladtak ki abból a házból.


verso 17

Ez pedig tudomására jutott minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, és félelem szállt mindnyájukra, és magasztalták az Úr Jézus nevét.


verso 18

És sokan a hívők közül eljöttek, megvallották és elmondták tetteiket.


verso 19

Sokan pedig azok közül, akik varázslással foglalkoztak, könyveiket összehordták, és mindenki szeme láttára elégették. És összeszámlálták azoknak árát, és ötvenezer ezüstpénzre értékelték.


verso 20

Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és erősödött.


verso 21

Miután mindezek megtörténtek, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva Jeruzsálembe megy, és azt mondta: Ottlétem után Rómát is meg kell látnom.


verso 22

Macedóniába küldött kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timóteust és Erásztoszt, ő pedig egy ideig Ázsiában maradt.


verso 23

Abban az időben pedig nem kis háborúság támadt az Úr útja miatt.


verso 24

Mert egy Demeter nevű ötvös, aki ezüstből Artemisz-templomokat készített, nem csekély nyereséget biztosított a mesterembereknek.


verso 25

Ezeket összegyűjtötte a hasonló foglalkozásúakkal együtt, és azt mondta nekik: Férfiak, tudjátok, hogy ebből a mesterségből van a mi jólétünk.


verso 26

És látjátok és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efezusnak, hanem majdnem egész Ázsiának sok népét áltatta és megtévesztette, mivelhogy azt mondja, hogy nem istenek azok, amelyeket kézzel csinálnak.


verso 27

De nemcsak az a veszély fenyeget bennünket, hogy ez a mesterség csődbe jut, hanem hogy a nagy istenasszonynak, Artemisznek a templomát is semmibe veszik majd, és odalesz az ő nagysága, pedig őt egész Ázsia és az egész földkerekség tiszteli.


verso 28

Amikor ezeket hallották, megteltek haraggal, és kiáltoztak: Nagy az efezusi Artemisz!


verso 29

Az egész városban felfordulás támadt, megragadták a macedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, akik Pál útitársai voltak, és egy akarattal a színházba rohantak.


verso 30

Pált pedig nem engedték a tanítványok, amikor a nép közé akart menni.


verso 31

És néhány ázsiai főtisztviselő, akik a barátai voltak, üzentek neki, és arra kérték, hogy ne menjen a színházba.


verso 32

Ott pedig ki egyet, ki mást kiáltozott, mert a népgyűlés összezavarodott, és a többség azt sem tudta, miért gyűltek össze.


verso 33

A zsidók Sándort tolták előre, ezért a tömeg figyelme őrá irányult. Sándor pedig kezével intett, és védekezni akart a nép előtt.


verso 34

De amikor felismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és mintegy két órán át kiáltozták: Nagy az efezusi Artemisz!


verso 35

Miután pedig a városi jegyző lecsendesítette a sokaságot, azt mondta: Efezusi férfiak, ugyan ki az az ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz szentélyének és az ő égből leszállt képének őrzője?


verso 36

Mivel tehát ennek senki nem mondhat ellent, szükséges, hogy lecsendesedjetek, és semmiféle meggondolatlanságot ne kövessetek el!


verso 37

Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és istennőnket sem káromolták.


verso 38

Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó mesterembereknek valaki ellen panasza van, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, ám pereskedjenek egymással!


verso 39

Ha pedig egyéb dolgok felől van valami panaszotok, a törvényes népgyűlésen elintézhetitek.


verso 40

Mert félő, hogy lázadással vádolnak minket a mai nap miatt, mert nincs semmi érvünk, amellyel megokolhatnánk ezt a csődületet. Ezeket mondva feloszlatta a népgyűlést.

Capítulos:


Libros