Az apostolok cselekedetei

capítulo 2


Capítulos:


verso 1

Amikor eljött a pünkösd napja, mindnyájan egy helyen voltak együtt,


verso 2

és az égből hirtelen nagy zúgás támadt, mint a sebesen zúgó szél zendülése, és betöltötte az egész házat, ahol ültek.


verso 3

Majd lángnyelvhez hasonlók jelentek meg előttük, amelyek elkülönültek, és mindegyikükre leszálltak.


verso 4

Ők pedig mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.


verso 5

Abban az időben Jeruzsálemben istenfélő zsidó férfiak tartózkodtak minden nemzetből az ég alatt.


verso 6

Amikor ez a zúgás támadt, az összegyűlt sokaság megzavarodott, mert mindegyik a maga nyelvén hallotta őket szólni.


verso 7

Álmélkodtak, és csodálkozva mondták egymásnak: Nemde valamennyien galileaiak ezek, akik beszélnek?


verso 8

Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén?


verso 9

Pártusok, médek és elámiták és akik Mezopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában,


verso 10

Frígiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Líbia tartományaiban lakunk, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények,


verso 11

mind zsidók, mind prozeliták, krétaiak és arabok, halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek Isten felséges dolgairól.


verso 12

Mindenki álmélkodott, és zavarban volt, egymást kérdezgették: Vajon mi akar ez lenni?


verso 13

Mások gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.


verso 14

Péter azonban előállt a tizeneggyel, felemelte hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és ti mindnyájan, jeruzsálemi lakosok! Hallgassatok meg, és ve­gyétek tudomásul,


verso 15

hogy nem részegek ezek, amint ti állítjátok, hiszen a napnak harmadik órája van,


verso 16

hanem ez az, amit megjövendölt Jóel próféta:


verso 17

És az utolsó napokban – ezt mondja Isten – kitöltök Lelkemből mindenkire, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomást látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak.


verso 18

Még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és prófétálnak.


verso 19

És csodákat teszek az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstfellegeket.


verso 20

A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja.


verso 21

De mindaz, aki az Úr nevét segítségül hívja, üdvözül.


verso 22

Izráelita férfiak, halljátok meg ezt a beszédet: A názáreti Jézust, azt a férfit, aki erők, csodatételek és jelek által bizonyságot nyert előttetek Istentől, amelyeket Isten általa vitt véghez köztetek – amint magatok is tudjátok –,


verso 23

azt, aki Isten elvégzett tanácsa és terve szerint nektek adatott, gonosz kezek segítségével keresztfára szegezve megöltétek.


verso 24

De a halál fájdalmait feloldva Isten feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál őt fogva tartsa.


verso 25

Mert Dávid ezt mondja róla: Mindig magam előtt láttam az Urat, mert ő jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam.


verso 26

Azért örvendezett a szívem, és ujjongott a nyelvem, még a testem is reménységben nyugszik majd.


verso 27

Mert nem hagyod lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.


verso 28

Megismertetted velem az élet útjait, örömmel töltesz el színed előtt.


verso 29

Atyámfiai, férfiak, nyíltan beszélhetek nektek Dávid ősatyáról, hogy ő meghalt és eltemettetett, és sírja mind e mai napig köztünk van.


verso 30

De mivel ő próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvéssel megesküdött neki, hogy utódai közül ültet valakit trónjára,


verso 31

a bekövetkezendőt előre látva szólt Krisztus feltámadásáról, hogy nem marad a sírban, s teste sem lát rothadást.


verso 32

Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindnyájan tanúi vagyunk.


verso 33

Miután tehát az Isten jobbjára felemeltetett, és megkapta az Atyától megígért Szentlelket, kitöltötte azt, amint most látjátok és halljátok is.


verso 34

Mert nem Dávid ment fel a mennybe, hiszen ő maga mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől,


verso 35

amíg ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul.


verso 36

Bizonyosan tudja meg azért Izráel egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.


verso 37

Amit hallottak, szíven találta őket, és azt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?


verso 38

Péter pedig azt mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.


verso 39

Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek és mindazoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket elhívott az Úr, a mi Istenünk.


verso 40

Sok más beszéddel is intette és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg ettől a gonosz nemzedéktől!


verso 41

Akik azért örömmel fogadták szavát, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.


verso 42

És állhatatosan kitartottak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.


verso 43

Mindenkiben félelem támadt, ahogy az apostolok sok csodát és jelet tettek.


verso 44

Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.


verso 45

Vagyonukat és birtokaikat eladogatták, és szétosztogatták mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt.


verso 46

Mindennap kitartóan, egy szívvel-lélekkel összegyűltek a templomban, és házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesedve az eledelben,


verso 47

Istent dicsőítve és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig naponta szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Capítulos:


Libros