A Kivonulás könyve (Mózes második könyve)
32. fejezet
1. vers
Mikor a nép úgy látta, hogy Mózes szégyenkezve halogatja a hegyről való lejövetelt, Áronnál összegyűlt és ezt mondta neki: Kelj föl, készíts nekünk isteneket, hogy azok előttünk járjanak, mert nem tudjuk, hogy mi történt azzal a férfiúval, Mózessel, aki bennünket Egyiptom földéről fölhozott!
2. vers
Áron így szólt tehát hozzájuk: Tépjétek le arany függőiteket, amelyek asszonyaitoknak, fiaitoknak és leányaitoknak fülében vannak és hozzátok el hozzám!
3. vers
Le is tépte az egész nép arany függőit, amelyek fülükben voltak és elvitték Áronhoz.
4. vers
Áron elvette kezükből az aranyat, egy bikát öntött belőle s vésővel kialakította. Azt mondták rá: Ezek a te isteneid, óh Izráel, akik téged kihoztak Egyiptom földéről!
5. vers
Mikor Áron ezt látta, oltárt épített eléje; aztán kihirdette: Holnap ünnepet ülünk Jahvénak!
6. vers
A következő napon korán keltek s égő áldozatot vittek föl, hálaáldozatokkal közeledtek; aztán leült a nép enni és inni; mikor attól fölkeltek, játszottak.
7. vers
Jahve azonban így szólt Mózeshez: Eredj alá, mert néped, melyet Egyiptom földéről fölhoztál romlásra cselekedett.
8. vers
Hamar elhajlottak az úttól, amelyet megparancsoltam nekik: öntött bikát csináltak maguknak: leborultak előtte, áldoztak neki és azt mondták: Ezek a te isteneid, óh Izráel, amelyek Egyiptom földéről kihoztak tégedet!
9. vers
Jahve azt mondta Mózesnek: Megláttam erről a népről, hogy kemény nyakú nép.
10. vers
Most hát hagyj nyugton Engem; hadd gyúljon lángra haragom ellenük, hadd pusztítsam el őket; téged ellenben nagy nemzetté teszlek!
11. vers
Erre Mózes lágyítgatni kezdte Istenének, Jahvénak Orcáját: Jahve! Mért gyúlna föl haragod néped ellen, amelyet Egyiptom földéről nagy erővel, szilárd kézzel hoztál ki?
12. vers
Mért mondanák az egyiptomiak: Bajra vitte ki őket, hogy megölje őket a hegyek közt s hogy eltörölje őket a talaj színéről. Hagyd abba heves haragodat, bánd meg a bajt, amelyet népedre hozni akartál!
13. vers
Emlékezzél meg szolgáidról, Ábrahámról, Izsákról és Izráelről, akiknek Önmagadra esküdtél meg s akiknek azt mondottad: Úgy megsokasítom magotokat, mint az ég csillagait; ezt a földet, amelyről szóltam, odaadom magotoknak, örök jogon örökölni fogják!
14. vers
Erre Jahve megbánta a bajt, amelyről szólott s nem tette meg népével.
15. vers
Mózes megfordult és lement a hegyről; a bizonyság két táblája pedig a kezében volt. Ezek mindkét oldalon tele voltak írva; innen is, onnan is írva voltak.
16. vers
A táblák Isten készítménye voltak; az írás Isten írása, a táblákba bevésve.
17. vers
Józsué meghallotta az ujjongó népnek a hangját és így szólt Mózeshez: Harci zaj van a táborban!
18. vers
De az így felelt: Nem a hősi tetteket éneklők hangja ez és nem az elnyomottaknak hangja ez; éneklők szavát hallom én!
19. vers
Mikor aztán Mózes közel ért a táborhoz és meglátta az arany bikát és a körtáncot lejtőket, fölkelt a haragja, eldobta kezéből a táblákat és összetörte őket a hegy lábánál.
20. vers
Aztán fogta a bikát, amelyet készítettek, tűzben égette meg, majd addig zúzta, amíg porrá nem lett; a port a vízbe szórta és megitatta Izráel fiaival.
21. vers
Majd Áront szólította meg Mózes: Mit tett veled ez a nép, hogy ily nagy vétek terhét hoztad reá?
22. vers
– Ne lobbanjon fel uram haragja! – felelte Áron. – Te ösmered ezt a népet, hogy a gonoszban benne ül.
23. vers
Azt mondták nekem: Készíts nekünk isteneket, hogy azok előttünk járjanak; mert nem tudjuk, hogy mi lett azzal a férfiúval, Mózessel, aki bennünket fölhozott Egyiptomból!
24. vers
Azt feleltem nekik: Akinél arany van, tépje le! S ide adták nekem! Én tűzbe vetettem s ez a bika lett belőle.
25. vers
Mikor Mózes látta, hogy neki szabadult a nép, mert Áron nyakukba hajította a gyeplőt, hogy az ellenük támadók suttogjanak róla:
26. vers
odaállott a tábor kapujába és ezt kiáltotta: Hozzám, aki Jahvéé! Összegyűltek hozzá Lévi összes fiai;
27. vers
ő meg azt mondta nekik: Így szól Jahve; Izráel Istene: Mindenki öltse derekára kardját! Menjetek oda-vissza a táborban, kaputól kapuig s ölje mindenki a testvérét, a felebarátját, a szomszédját.
28. vers
Úgy tettek Lévi fiai, ahogy Mózes mondta s a népből aznap mintegy háromezer ember esett el.
29. vers
Akkor Mózes azt mondta: Töltsétek meg ma kezeteket Jahve számára, kiki a fiáért, kiki a testvéréért, hogy áldás szálljon ma reátok!
30. vers
Másnap aztán azt mondta Mózes a népnek! Ti igen nagy vétket követtetek el! De most fölmegyek Jahvéhoz: talán kiengesztelhetem vétketekért.
31. vers
Mózes tehát visszatért Jahvéhoz és ezt mondta: Kérlek, vétkezett ez a nép! Nagy a vétke! Arany isteneket csináltak maguknak!
32. vers
Most hát bocsásd meg a vétküket! Ha nem, törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál!
33. vers
– Azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett! – felelte Jahve.
34. vers
– Most hát eredj, vezesd a népet oda, ahová mondtam neked. Angyalom előtted fog menni. De majd elmegyek egy napon s megkeresem rajtuk a vétküket!
35. vers
Jahve meg is verte a népet azért, hogy bikát csináltak, melyet Áron készített.
Könyvek
