A bírák könyve

20. fejezet


Fejezetek:


Izráel hadjáratot indít Benjámin ellen


1. vers

Izráel fiai valamennyien kivonultak, és összegyülekezett az Úrhoz Micpába egy emberként az egész közösség, Dántól Beérsebáig, meg Gileád földjéről is.


2. vers

Az egész népnek, Izráel valamennyi törzsének a vezetői előálltak Isten népének a gyülekezetében, amelyben négyszázezer kardforgató gyalogos volt.


3. vers

Meghallották a benjáminiak is, hogy Izráel fiai fölvonultak Micpába. Izráel fiai ekkor azt mondták: Beszéljétek el, hogyan történt ez a gaztett!


4. vers

Megszólalt a lévita, a megölt asszony férje, és ezt mondta: Bementem a benjámini Gibeába, én és a másodfeleségem, hogy megszálljak ott éjszakára.


5. vers

A gibeai polgárok azonban rám támadtak, és éjjel körülvették miattam a házat. Engem akartak meggyilkolni, aztán másodfeleségemmel erőszakoskodtak úgy, hogy belehalt.


6. vers

Ezért fogtam a másodfeleségemet, földaraboltam, és szétküldtem Izráel örökségének egész területére, mert fajtalan és gyalázatos dolgot követtek el Izráelben.


7. vers

Ti mindnyájan Izráel fiai vagytok, tartsatok tehát nyomban tanácsot ebben az ügyben!


8. vers

Erre az egész nép egy emberként felállt, és azt mondta: Senki se menjen sátrába, és senki se térjen haza!


9. vers

Mert most ez a teendőnk Gibea dolgában: sorsot vetünk ellene.


10. vers

Megbízunk tíz embert száz közül, százat ezer közül, ezret tízezer közül Izráel mindegyik törzséből, hogy szerezzenek útravalót a hadinépnek. Azután megtámadjuk a benjámini Gibeát, és elbánunk vele, amiatt a gyalázatos dolog miatt, amelyet elkövetett Izráelben.


11. vers

Így gyülekezett össze együttesen, egy emberként minden izráeli férfi a város alá.


12. vers

Izráel törzsei embereket küldtek Benjámin egész törzsébe ezzel az üzenettel: Micsoda gaztett történt tinálatok!


13. vers

Most azért adjátok ki azokat az elvetemült gibeai férfiakat, hogy megöljük őket, és így takarítsuk ki a gonoszt Izráelből! De a benjáminiak nem akartak hallgatni Izráel fiainak, testvéreiknek a szavára.

4Móz 35,33; 5Móz 22,21; 5Móz 24,7


14. vers

A benjáminiak összegyűltek városaikból Gibeába, hogy fölvegyék a harcot Izráel fiaival.


15. vers

Azon a napon huszonhatezer kardforgató embert számoltak össze a benjáminiak a városokból, Gibea lakosain kívül, ahonnan hétszáz válogatott embert számoltak össze.


16. vers

Ebből az egész hadinépből hétszáz válogatott ember balkezes volt. Ezek mindnyájan hajszálpontosan tudtak parittyázni, sohasem hibáztak.


17. vers

Az izráeli férfiakat is összeszámolták: Benjáminon kívül négyszázezer kardforgató embert, csupa harcedzett férfit.


Izráel két ízben vereséget szenved


18. vers

Azután elindultak Izráel fiai, elmentek Bételbe, és ezt kérdezték Istentől: Ki vonuljon föl közülünk elsőnek, hogy megütközzék a benjáminiakkal? Az Úr ezt felelte: Először Júda!

Bír 1,1; 4Móz 27,21


19. vers

Másnap reggel elindultak tehát Izráel fiai, és tábort ütöttek Gibeával szemben.


20. vers

Kivonultak az izráeli férfiak, hogy megütközzenek Benjáminnal, és csatarendbe álltak velük szemben az izráeli férfiak Gibeánál.


21. vers

A benjáminiak is kivonultak Gibeából, és leterítettek azon a napon huszonkétezer izráeli embert.

1Móz 49,27


22. vers

Akkor a nép, az izráeliek összeszedték erejüket, és újra csatarendbe álltak azon a helyen, ahol az első napon sorakoztak föl.


23. vers

Fölmentek ugyanis Izráel fiai, és sírtak az Úr színe előtt egész estig, és ezt kérdezték az Úrtól: Harcba szálljak-e újból a testvéremmel, Benjáminnal? Az Úr azt felelte: Vonuljatok föl ellene!


24. vers

Amikor Izráel fiai a második napon a benjáminiak ellen indultak,


25. vers

kivonult ellenük Benjámin Gibeából a második napon is, és leterítettek Izráel fiai közül újabb tizennyolcezer embert, akik a kardforgatásban mind jártasak voltak.


26. vers

Ekkor elvonultak Izráel fiai mindnyájan, az egész nép; elmentek Bételbe, és ott ültek sírva az Úr színe előtt. Böjtöltek azon a napon egész estig, és égőáldozatokat meg békeáldozatokat mutattak be az Úr színe előtt.


27. vers

És megkérdezték Izráel fiai az Urat, mert abban az időben ott volt az Isten szövetségének a ládája,


28. vers

és Fineás, Áron fiának, Eleázárnak a fia szolgált előtte abban az időben. Ezt kérdezték: Kivonuljak-e még egyszer harcolni a testvérem, Benjámin ellen, vagy abbahagyjam? Az Úr azt felelte: Vonuljatok föl, mert holnap a kezetekbe adom!

Józs 24,33


Izráel legyőzi Benjámin törzsét


29. vers

Izráel ezután csapatokat állított lesbe Gibea körül.


30. vers

Majd fölvonultak Izráel fiai a benjáminiak ellen a harmadik napon, és csatarendbe álltak Gibeánál, mint azelőtt.


31. vers

A benjáminiak is kivonultak a néppel szembe, és elszakadtak a várostól. Megint elkezdték vágni a népet, mint azelőtt, és halálra sebeztek mintegy harminc izráeli embert a nyílt mezőn és az országutakon, amelyek közül az egyik Bétel felé, a másik Gibea felé vezet.


32. vers

A benjáminiak már ezt gondolták: Megint megverjük őket, mint először! De Izráel fiai előre megbeszélték: Futamodjunk meg, és szakítsuk el őket így a várostól, ki az országutakra!


33. vers

Ezért az izráeli férfiak mind elhagyták állásaikat, de Baal-Támárnál újra csatarendbe álltak. A lesben álló izráeliek pedig előtörtek állásaikból Gibea közelében,


34. vers

és egészen Gibea elé nyomultak, tízezer válogatott harcos, egész Izráelből. Akkor kemény csata kezdődött, és a benjáminiak nem tudták, hogy milyen veszedelem szakadt is rájuk.


35. vers

Az Úr ugyanis vereséget mért Benjáminra Izráel előtt, és Izráel fiai azon a napon a benjáminiak közül huszonötezer-egyszáz embert pusztítottak el, akik a kardforgatásban mind jártasak voltak.


36. vers

Amikor a benjáminiak látták, hogy vereséget szenvedtek, az izráeliek teret engedtek a benjáminiaknak, bízva azokban, akiket lesbe állítottak Gibeánál.


37. vers

A lesben állók pedig sietve betörtek Gibeába; benyomultak a lesben állók, és kardélre hányták az egész várost.


38. vers

Az izráeliek abban állapodtak meg a lesben állókkal, hogy azok majd füstjelet adnak a városból.


39. vers

Amikor tehát az izráeliek meghátráltak a csata közben, és Benjámin elkezdte vágni őket, és halálra sebzett az izráeliek közül mintegy harminc embert, és már ezt gondolták: Nagyon megverjük őket, mint az első ütközetben! –


40. vers

akkor felszállt a füst a városból. A benjáminiak hátrafordulva látták, hogy a város lángjai már az égig érnek.


41. vers

Erre az izráeliek megfordultak, a benjáminiak pedig megrémültek, mert látták, hogy rájuk szakadt a veszedelem.


42. vers

Ekkor az izráeliek elől a pusztába vezető út felé fordultak, de a harc ott is utolérte őket, és a városból jövők is pusztították a két tűz közé szorult népet.


43. vers

Bekerítették Benjámint, üldözték és tiporták őket pihenés nélkül, egészen messze, Gibeától napkelet felé.


44. vers

Így esett el tizennyolcezer benjámini ember, csupa vitéz férfi.


45. vers

Ekkor irányt változtattak, és a puszta felé menekültek, a Rimmón-sziklához. De még az országutakon is levágtak ötezer embert. Utánuk nyomultak egészen Gidómig, és megint levágtak közülük kétezer embert.


46. vers

Azon a napon tehát Benjáminból összesen huszonötezer kardforgatásban jártas ember esett el, csupa vitéz férfi.


47. vers

Azután hatszáz férfi más irányba fordult, és elmenekült a pusztába, a Rimmón-sziklához, és ott maradtak a Rimmón-sziklánál négy hónapig.


48. vers

Az izráeliek pedig újra a benjáminiak ellen fordultak, és kardélre hányták a városban lakó embereket, állatokat: mindent, amit csak találtak. Az ott található városokat is mind lángba borították.

1Móz 34,25; 5Móz 13,13

Fejezetek:


Könyvek