Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt második levele

capitolul 5


Capitole:


versetul 1

Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben.


versetul 2

Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat;


versetul 3

Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk!


versetul 4

Mert a kik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelje azt az élet.


versetul 5

A ki pedig minket erre elkészített, az Isten az, a ki a Lélek zálogát is adta minékünk.


versetul 6

Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól.


versetul 7

(Mert hitben járunk, nem látásban +);


versetul 8

Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből, és elköltözni az Úrhoz.


versetul 9

Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk.


versetul 10

Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.


versetul 11

Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, Isten előtt pedig nyilván vagyunk; reménylem azonban, hogy a ti lelkiesméretetek előtt is nyilván vagyunk.


versetul 12

Mert nem ajánljuk ismét magunkat néktek, hanem alkalmat adunk ti néktek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek a színből és nem szívből dicsekedőknek.


versetul 13

Ha azért bolondok vagyunk, Istenért; ha eszesek vagyunk, érettetek van az.


versetul 14

Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket,


versetul 15

Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy a kik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, a ki érettök meghalt és feltámasztatott.


versetul 16

Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.


versetul 17

Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.


versetul 18

Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;


versetul 19

Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.


versetul 20

Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.


versetul 21

Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.

Capitole:


Cărți