Az apostolok cselekedetei

capitolul 22


Capitole:


Pál beszéde a néphez


versetul 1

Férfiak, testvérek és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek!


versetul 2

Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek. Aztán így folytatta:


versetul 3

Én zsidó ember vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel, Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, Isten buzgó híve voltam, ahogyan ma ti mindnyájan.


versetul 4

E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat és nőket is.


versetul 5

Tanúm erre a főpap és a vének egész tanácsa, akiktől leveleket is kaptam a testvérekhez, és elmentem Damaszkuszba, hogy az ott lévőket is megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy megkapják büntetésüket.


versetul 6

Történt pedig, hogy amikor úton voltam, és Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban hirtelen vakító fényesség sugárzott le rám az égből.


versetul 7

A földre estem, és hangot hallottam, amely így szólt: Saul, Saul, miért üldözöl engem?


versetul 8

Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, Uram? És ő így szólt hozzám: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.


versetul 9

Akik velem voltak, a fényt ugyan látták, de a velem beszélő hangját nem hallották.


versetul 10

Ezt kérdeztem akkor: Mit tegyek, Uram? Az Úr pedig azt felelte nekem: Kelj fel, menj Damaszkuszba, és ott megmondják neked mindazt, amit Isten elrendelt, hogy megtedd.


versetul 11

Mivel pedig annak a fényességnek a ragyogása miatt nem láttam, a velem lévők kézen fogva vezettek, úgy mentem be Damaszkuszba.


versetul 12

Egy bizonyos Anániás pedig, aki törvény szerint élő kegyes férfi, aki mellett bizonyságot tesznek az ott lakó zsidók mind,


versetul 13

eljött hozzám, elém állt, és így szólt: Testvérem, Saul, láss! És én abban a pillanatban ismét láttam, és rátekintettem.


versetul 14

Ő pedig ezt mondta nekem: Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő ajkáról.


versetul 15

Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál.


versetul 16

Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül híva az Úr nevét.


versetul 17

Történt azután, hogy visszatértem Jeruzsálembe, és a templomban imádkoztam: révületbe estem,


versetul 18

és láttam őt, aki ezt mondta nekem: Siess, és menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a rólam való bizonyságtételedet.


versetul 19

Én így szóltam: Uram, ők tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe vetettem és zsinagógáról zsinagógára járva megverettem a benned hívőket.


versetul 20

Amikor pedig kiontották Istvánnak, a te vértanúdnak a vérét, magam is ott álltam, helyeseltem az ő megölését, és őriztem azoknak a ruháját, akik megölték.


versetul 21

De ő azt mondta nekem: Eredj el, mert én messze küldelek téged, a népek közé.


Pált a várba viszik


versetul 22

Eddig a kijelentésig hallgatták, de akkor így kezdtek kiáltozni: Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie!


versetul 23

Kiáltoztak, ruháikat eldobálták, és port szórtak a levegőbe.


versetul 24

Az ezredes ezért elrendelte, hogy vigyék a várba, és meghagyta, hogy korbáccsal vallassák ki: hadd tudja meg, miért kiáltoztak így ellene.


versetul 25

Amikor pedig szíjakkal lekötözték, ezt kérdezte Pál az ott álló századostól: Szabad-e római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?

ApCsel 16,37; ApCsel 21,33; ApCsel 23,27


versetul 26

Amikor ezt meghallotta a százados, az ezredeshez ment, és jelentést tett neki: Mit akarsz tenni? Hiszen ez az ember római polgár.


versetul 27

Erre az ezredes odament, és megkérdezte tőle: Mondd meg nekem: csakugyan római polgár vagy? Ő így felelt: Az vagyok.


versetul 28

Az ezredes így szólt: Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot. Pál ezt mondta: Én viszont beleszülettem.


versetul 29

Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár az, akit megkötöztetett.


versetul 30

Másnap aztán meg akarta tudni a valóságot arról, hogy mivel vádolják a zsidók, levétette tehát bilincseit, és megparancsolta, hogy gyűljenek össze a főpapok és az egész nagytanács. Ekkor lehozatta Pált, és eléjük állította.

Capitole:


Cărți