János evangéliuma

capitolul 12


Capitole:


Jézus megkenetése Betániában


versetul 1

Jézus tehát hat nappal a páska ünnepe előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül.


versetul 2

Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egyike volt azoknak, akik Jézussal együtt ültek az asztalnál.


versetul 3

Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával.


versetul 4

Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt:


versetul 5

Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?


versetul 6

De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.


versetul 7

Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta;


versetul 8

mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek.

5Móz 15,11


A nagytanács elhatározza Lázár megölését


versetul 9

Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül.


versetul 10

A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik,


versetul 11

mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.


Jézus bevonul Jeruzsálembe


versetul 12

Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,


versetul 13

pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya!

Zsolt 118,26


versetul 14

Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva:


versetul 15

„Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.”

Zak 9,9


versetul 16

Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla.

Jn 14,26


versetul 17

Bizonyságot tett mellette a sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból.


versetul 18

Ezért is vonult ki elé a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.


versetul 19

A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!


A földbe vetett búzaszem


versetul 20

Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.


versetul 21

Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni.


versetul 22

Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.


versetul 23

Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.


versetul 24

Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.

Róm 14,9


versetul 25

Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.

Mt 10,39; Mt 16,25


versetul 26

Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.


versetul 27

Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!

Zsid 5,7


versetul 28

Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.


versetul 29

A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: Angyal beszélt vele.


versetul 30

Jézus megszólalt: Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.


versetul 31

Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme.


versetul 32

Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.

Jn 3,14


versetul 33

Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.


Járjatok a világosságban!


versetul 34

A sokaság megkérdezte tőle: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?

Zsolt 110,4; Ézs 9,6; Dán 7,13


versetul 35

Jézus ezt mondta nekik: Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.

Jn 1,5


versetul 36

Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek! Ezeket mondta Jézus, majd elment és elrejtőzött előlük.


A nép hite és hitetlensége


versetul 37

Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne,


versetul 38

hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?”

Ézs 53,1; Róm 10,16


versetul 39

Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta:


versetul 40

„Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”

Ézs 6,9


versetul 41

Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt.

Ézs 6,1


versetul 42

Jóllehet a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallották meg ezt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából;


versetul 43

mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.


Aki hisz Jézusban, az Atyában hisz


versetul 44

Jézus pedig hangos szóval ezt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem;


versetul 45

és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem.


versetul 46

Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.


versetul 47

Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.


versetul 48

Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.

5Móz 18,19


versetul 49

Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.


versetul 50

Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.

Capitole:


Cărți