János evangéliuma

capitolul 16


Capitole:


versetul 1

Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok.


versetul 2

A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez;

Mt 10,17; Lk 21,12


versetul 3

és mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.


A Szentlélek elvezet a teljes igazságra


versetul 4

Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön ez az óra, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek.
Ezeket azért nem mondtam nektek kezdetben, mert veletek voltam.


versetul 5

De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy?


versetul 6

Mivel azonban ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket.


versetul 7

Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

Jn 14,16; Jn 14,26


versetul 8

És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet.


versetul 9

A bűn az, hogy nem hisznek énbennem;


versetul 10

az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem;


versetul 11

az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.


versetul 12

Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni;


versetul 13

amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.

Jn 14,16


versetul 14

Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.


versetul 15

Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.


Jézus közeli visszatérését ígéri


versetul 16

Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.


versetul 17

A tanítványai közül némelyek ezt kérdezték egymástól: Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához?


versetul 18

Ezt kérdezgették: Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél.


versetul 19

Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem?


versetul 20

Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul.


versetul 21

Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.

Ézs 26,17; Mik 4,9


Jézus az imádság meghallgatását ígéri


versetul 22

Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek:


versetul 23

és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.
Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

Jn 14,13; Jn 15,16


versetul 24

Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.


versetul 25

Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról.


versetul 26

Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek,


versetul 27

mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem.


versetul 28

Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba, de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.


versetul 29

Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz.


versetul 30

Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.


versetul 31

Jézus így válaszolt: Most hiszitek?


versetul 32

Íme, eljön az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

Zak 13,7; Mt 26,31


versetul 33

Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.

1Jn 2,14; 1Jn 5,4

Capitole:


Cărți