Jób könyve

capitolul 21


Capitole:


Jób hatodik válasza: A gonoszokat utoléri a büntetés


versetul 1

Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:


versetul 2

Hallgassátok meg figyelmesen szavamat, ezzel vigasztaljatok!


versetul 3

Tűrjétek el, ha én is beszélek, és miután beszéltem, majd gúnyolódhattok.


versetul 4

Hiszen nem emberek miatt panaszkodom, nem ok nélkül türelmetlenkedem!


versetul 5

Forduljatok felém, szörnyedjetek el, és tegyétek kezeteket a szátokra!


versetul 6

Ha csak rágondolok is, megrémülök, és reszketés fogja el testemet.


versetul 7

Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak.

Jer 12,1


versetul 8

Utódaik előttük jutnak jómódra, sarjadékaik szemük láttára.


versetul 9

Házukban béke van, nem kell rettegniük, nincs rajtuk Isten vesszeje.


versetul 10

Bikája hág, és nem hiába, tehene ellik, és nem vetél el.


versetul 11

Kieresztik kisfiaikat, mint a juhokat, és ugrándoznak gyermekeik.


versetul 12

Dob és citera mellett énekelnek, és síp hangjánál örvendeznek.


versetul 13

Jólétben töltik napjaikat, és csendesen szállnak le a holtak hazájába.


versetul 14

Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utaidról!


versetul 15

Mert kicsoda a Mindenható, hogy szolgáljuk, és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk?

Zsolt 12,5; 2Móz 5,2


versetul 16

Pedig jólétük nincs a kezükben. A bűnös tanácsoktól távol tartom magam!


versetul 17

Ugyan, hányszor alszik ki a bűnösök mécsese, hányszor éri veszedelem őket, és oszt nekik pusztulást az Isten haragja,

Péld 13,9


versetul 18

vagy lesznek olyanok, mint a szél hordta törek, és mint a pelyva, melyet elragadott a forgószél?!

Zsolt 1,4


versetul 19

Vagy fiainak tartogatja a veszedelmet Isten? Neki fizessen meg, hogy ő maga érezze!

Jób 20,10


versetul 20

Lássa meg saját szemével romlását, és igya ő a Mindenható izzó haragját!


versetul 21

Mert mit törődik azzal, mi lesz majd utána a háza népével, ha leteltek hónapjai?


versetul 22

Senki se oktassa az Istent, hiszen a magasság lakói fölött is ő ítélkezik!?

Róm 11,34


versetul 23

De hiszen meghal az egyik ereje teljében, minden gondtól mentesen, boldogan,


versetul 24

lágyéka csupa háj, csontjaiban zsíros a velő,


versetul 25

a másik pedig meghal keserű lélekkel, mert nem élvezhetett semmi jót;


versetul 26

egyformán a porba kell feküdniük, és ellepik őket a férgek.

Jób 3,18


versetul 27

Látjátok, ismerem gondolataitokat és az ellenem szőtt fondorlatokat.


versetul 28

Mert azt kérdezitek: „Hol van az előkelők háza, hol van a sátor, ahol a bűnösök laknak?”


versetul 29

Hát nem kérdeztétek meg azokat, akik utazni szoktak, és nem ismeritek intéseiket,


versetul 30

hogy a veszedelem napját távol tartja Isten a gonosztól, és a harag napja elkerüli őt?


versetul 31

Ki veti szemére dolgait, ki fizet meg neki tetteiért?


versetul 32

Kikísérik őt a temetőbe, sírhalmát körülállják.


versetul 33

Édesek neki a sírgödör hantjai, hisz sok ember vonult ki utána, meg előtte is számtalan.


versetul 34

Miért akartok hát hiábavalósággal vigasztalni engem? Válaszaitok magva színtiszta hazugság.

Capitole:


Cărți