Lukács evangéliuma

capitolul 1


Capitole:


Ajánlás


versetul 1

Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy,


versetul 2

amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének:


versetul 3

magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz,


versetul 4

hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak.


Keresztelő János születésének ígérete


versetul 5

Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt.

1Krón 24,10; 2Móz 6,23


versetul 6

Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint.


versetul 7

Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak.


versetul 8

Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt,


versetul 9

a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot.

2Móz 30,7


versetul 10

Az egész nép pedig kint imádkozott az illatáldozat órájában.


versetul 11

Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől.


versetul 12

Amikor Zakariás meglátta, megrettent, és félelem szállta meg.


versetul 13

De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak.


versetul 14

Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének,


versetul 15

mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel,

4Móz 6,3; Bír 13,4


versetul 16

Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz,

Mal 3,1


versetul 17

és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.


versetul 18

Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős.


versetul 19

Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt.


versetul 20

De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében.


versetul 21

A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy olyan sokáig marad a templomban.


versetul 22

Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt.


versetul 23

Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament.


versetul 24

E napok után fogant felesége, Erzsébet, és öt hónapon át nem mutatkozott. Ezt mondta:


versetul 25

Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.

1Móz 30,23


Jézus születésének ígérete


versetul 26

A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe


versetul 27

egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve.


versetul 28

És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!


versetul 29

Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés.


versetul 30

Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél!


versetul 31

Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.

Ézs 7,14


versetul 32

Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját,

Ézs 9,6


versetul 33

ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.

2Sám 7,12; Zsolt 89,37; Dán 2,44; Dán 7,14; Mik 4,7


versetul 34

Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek?


versetul 35

Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.


versetul 36

Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak,


versetul 37

mert Istennek semmi sem lehetetlen.

1Móz 18,14


versetul 38

Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal.


Mária Erzsébetnél


versetul 39

Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába.


versetul 40

Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.


versetul 41

Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel,


versetul 42

és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!


versetul 43

Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?


versetul 44

Mert íme, amint meghallottam köszöntésed, ujjongva mozdult meg méhemben a magzat.


versetul 45

Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.


Mária éneke


versetul 46

Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat,

1Sám 2,1


versetul 47

és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben,


versetul 48

mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék,


versetul 49

mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve,

Zsolt 111,9


versetul 50

irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.

Zsolt 103,17


versetul 51

Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat.


versetul 52

Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel;

Zsolt 147,6


versetul 53

éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel.

Zsolt 107,9


versetul 54

Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról,

Ézs 41,8; Zsolt 98,3


versetul 55

amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké.

1Móz 17,7


versetul 56

Mária Erzsébettel maradt mintegy három hónapig, azután visszatért otthonába.


Keresztelő János születése


versetul 57

Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült.


versetul 58

Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és vele együtt örültek.


versetul 59

A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni.


versetul 60

Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: Nem, hanem János legyen a neve.


versetul 61

De ezt mondták neki: Senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának.


versetul 62

Ekkor intettek az apjának, hogy milyen nevet akar neki adni.


versetul 63

Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak.


versetul 64

És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent.


versetul 65

Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről.


versetul 66

Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt.


Zakariás éneke


versetul 67

Apja, Zakariás, betelt Szentlélekkel, és így prófétált:


versetul 68

Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét.


versetul 69

Erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából,

Zsolt 132,17


versetul 70

amint kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva,


versetul 71

hogy megszabadítson ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket;

Zsolt 106,10; Zsolt 105,8


versetul 72

hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről,


versetul 73

arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk,


versetul 74

hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki,


versetul 75

szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.


versetul 76

Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az ő útjait,


versetul 77

hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére bűneik bocsánata által,


versetul 78

Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból,

Mal 3,20; Ézs 60,1


versetul 79

hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa.

Ézs 9,1


versetul 80

A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt addig a napig, amíg meg nem kezdte küldetését Izráelben.

Capitole:


Cărți