Lukács evangéliuma

capitolul 10


Capitole:


Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát


versetul 1

Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült.

2Móz 24,1


versetul 2

Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.

Mt 9,37; Jn 4,35


versetul 3

Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.


versetul 4

Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit!

Lk 22,35; 2Kir 4,29


versetul 5

Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak!


versetul 6

Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza.


versetul 7

Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra!

1Kor 9,5; 1Tim 5,8


versetul 8

Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek!


versetul 9

Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa.


versetul 10

Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt:


versetul 11

Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa.

ApCsel 13,51; ApCsel 18,6


versetul 12

Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.


versetul 13

Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, rég megtértek volna zsákruhában és hamuban ülve.


versetul 14

De Tírusznak és Szidónnak könnyebb lesz az ítéletkor, mint nektek.


versetul 15

Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni!

Ézs 14,13


versetul 16

Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.


A hetvenkét tanítvány visszatérése


versetul 17

Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel mondta: Uram, a te nevedre még az ördögök is engedelmeskednek nekünk!


versetul 18

Ő pedig ezt mondta nekik: Láttam a Sátánt villámként leesni az égből.


versetul 19

Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.

Mk 16,18; ApCsel 28,6; 5Móz 8,15; Zsolt 91,13


versetul 20

De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.

Fil 4,3; Zsid 12,23; Jel 20,12; Jel 21,27


Jézus hálaadása


versetul 21

Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.


versetul 22

Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.


versetul 23

Tanítványaihoz fordult, és nekik külön ezt mondta: Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok.


versetul 24

Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna látni azt, amit ti láttok, de nem látták, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották.

1Pt 1,10


Az irgalmas samaritánus


versetul 25

Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?


versetul 26

Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?


versetul 27

Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.”

5Móz 6,5; 3Móz 19,18


versetul 28

Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz.

3Móz 18,5


versetul 29

Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom?


versetul 30

Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek.


versetul 31

Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte.


versetul 32

Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte.


versetul 33

Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta,


versetul 34

odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte.


versetul 35

Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.

Lk 7,41


versetul 36

Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?


versetul 37

Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!


Mária és Márta


versetul 38

Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta.


versetul 39

Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét.

5Móz 33,3


versetul 40

Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen!


versetul 41

Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz,


versetul 42

pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.

Mt 6,33

Capitole:


Cărți