Lukács evangéliuma

capitolul 21


Capitole:


Az özvegyasszony két fillére


versetul 1

Amikor Jézus feltekintett, látta, amint a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe dobják.


versetul 2

Észrevett egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba,


versetul 3

és így szólt: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.


versetul 4

Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije volt, az egész vagyonát.


Jézus jövendölése a templomról


versetul 5

Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt:


versetul 6

Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.


A nagy megpróbáltatás ideje


versetul 7

Ekkor azt kérdezték tőle: Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez megtörténik?


versetul 8

Ő pedig így válaszolt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Eljött az idő! De ti ne kövessétek őket!


versetul 9

Amikor pedig háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de ez még nem a vég.


versetul 10

Azután így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad,

Ézs 19,2; 2Krón 15,6


versetul 11

mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.


versetul 12

De mindezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket, átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért.


versetul 13

De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre.


versetul 14

Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre,


versetul 15

mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem.

Ézs 54,17; ApCsel 6,10


versetul 16

Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek,


versetul 17

és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért.


versetul 18

De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről.


versetul 19

Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.


Jeruzsálem pusztulása


versetul 20

Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet ellenséges seregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak pusztulása.


versetul 21

Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda.


versetul 22

Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva.

Hós 9,7; 5Móz 32,35


versetul 23

Jaj azokban a napokban a terhes és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre és harag erre a népre.


versetul 24

Kardélre hányják és fogságba viszik őket mindenféle nép közé, és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje.

5Móz 28,64; Ézs 63,18; Zsolt 79,1; Róm 11,25


Az Emberfia eljövetele


versetul 25

És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.

Zsolt 65,8


versetul 26

Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek.

Ézs 34,4


versetul 27

És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.

Dán 7,13


versetul 28

Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.


versetul 29

Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind!


versetul 30

Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár.


versetul 31

Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa.


versetul 32

Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz.


versetul 33

Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.


versetul 34

Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap,

Ézs 5,11; 1Thessz 5,3; Róm 13,13


versetul 35

mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak.

Ézs 24,17; 1Pt 4,7


versetul 36

Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.


versetul 37

Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat.


versetul 38

Kora reggel az egész nép hozzásietett, hogy hallgassa őt a templomban.

Capitole:


Cărți