Lukács evangéliuma

capitolul 23


Capitole:


Jézus Pilátus előtt


versetul 1

Ezután valamennyien elindultak, és elvitték őt Pilátushoz.


versetul 2

Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király.


versetul 3

Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig ezt felelte: Te mondod.

1Tim 6,13


versetul 4

Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.


versetul 5

De azok még erősebben kiáltozták: Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.


Jézus Heródes előtt


versetul 6

Pilátus ezt hallva megkérdezte: Galileából való ez az ember?


versetul 7

Amikor pedig megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban.


versetul 8

Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már jó ideje szerette volna látni, mert hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd a szeme láttára.

Lk 9,9


versetul 9

Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki.


versetul 10

Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták.


versetul 11

Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz.


versetul 12

Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással, korábban ugyanis ellenségek voltak.

ApCsel 4,27


Jézus és Barabbás


versetul 13

Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet,


versetul 14

és így szólt hozzájuk: Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek hallgattam ki, és semmi olyan bűnt nem találtam ebben az emberben, amivel vádoljátok.


versetul 15

De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el:


versetul 16

megfenyítem tehát, és elbocsátom.


versetul 17

Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot.


versetul 18

Erre valamennyien felkiáltottak: Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!


versetul 19

Ez az ember a városban történt lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe.


versetul 20

Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust.


versetul 21

De ezek kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg őt!


versetul 22

Ő azonban harmadszor is így szólt hozzájuk: De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom.


versetul 23

De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött.


versetul 24

Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak:


versetul 25

szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadás és gyilkosság miatt volt börtönben, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.


Jézus útja a Golgotára


versetul 26

Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.


versetul 27

Követte őt a nép és az asszonyok nagy sokasága, akik jajgattak, és siratták őt.


versetul 28

Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok,


versetul 29

mert íme, jönnek majd napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak!


versetul 30

Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket!

Hós 10,8; Jel 6,16; Jel 9,6


versetul 31

Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?

1Pt 4,17


Jézus a keresztfán


versetul 32

Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket.

Ézs 53,12


versetul 33

Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.


versetul 34

Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin.

Mt 5,44; Zsolt 22,19


versetul 35

A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!

Zsolt 22,8


versetul 36

Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki,

Zsolt 69,22


versetul 37

és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!


versetul 38

Felirat is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.


versetul 39

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!


versetul 40

De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!


versetul 41

Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.


versetul 42

Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!


versetul 43

Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.

Jn 5,24; Jel 14,13


Jézus halála


versetul 44

Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön.

Ám 8,9


versetul 45

A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt.

2Móz 36,35


versetul 46

Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.

Zsolt 31,6; ApCsel 7,59


versetul 47

Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt.


versetul 48

És az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza.


versetul 49

Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.


Jézus temetése


versetul 50

Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú,


versetul 51

aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát.


versetul 52

Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.

5Móz 21,22


versetul 53

Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt.


versetul 54

Az ünnepi előkészület napja volt, és hamarosan kezdődött a szombat.


versetul 55

Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét.


versetul 56

Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint.

Capitole:


Cărți