Lukács evangéliuma

capitolul 8


Capitole:


A Jézust követő asszonyok


versetul 1

Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő


versetul 2

és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki,


versetul 3

Johanna, Kúzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsanna, de sok más asszony is, akik vagyonukból támogatták őket.


A magvető


versetul 4

Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, és városról városra sokan csatlakoztak hozzá, egy példázatot mondott nekik:


versetul 5

Kiment a magvető vetni. Vetés közben némely mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak.


versetul 6

Némelyik a köves helyre esett, és alighogy kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet.


versetul 7

Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották.


versetul 8

Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. Amikor ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja!


versetul 9

Megkérdezték tőle a tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat.


versetul 10

Ő ezt mondta: Nektek megadatott, hogy ismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek.

Ézs 6,9


versetul 11

A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje.


versetul 12

Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.


versetul 13

Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak.


versetul 14

A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést.


versetul 15

A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.


A lámpás


versetul 16

Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.


versetul 17

Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.

Mt 10,26; Lk 12,2


versetul 18

Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól még az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.

Lk 19,26; Mt 25,29


Jézus igazi rokonai


versetul 19

Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt.


versetul 20

Ezért tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének.


versetul 21

Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.


Jézus lecsendesíti a tengert


versetul 22

Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: Menjünk át a tó túlsó partjára! És elindultak.


versetul 23

Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy nagy veszélyben voltak.


versetul 24

Odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett.


versetul 25

Ekkor ezt kérdezte tőlük: Hol van a ti hitetek? Ők pedig megrettenve és csodálkozva mondogatták egymásnak: Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?


Jézus meggyógyítja a gadarai megszállottat


versetul 26

Azután áthajóztak a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben fekszik.


versetul 27

Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben ördögök voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban.


versetul 28

Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult előtte, és hangosan ezt mondta: Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!


versetul 29

Jézus megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki ebből az emberből. Mivel az régóta tartotta megszállva, láncokkal és bilincsekkel kötözték meg, úgy őrizték, de ő elszaggatta a kötelékeket, a gonosz lélek pedig a pusztába hajtotta.


versetul 30

Jézus megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió! – mert sok ördög költözött bele.


versetul 31

Ezek nagyon kérték őt, ne parancsolja őket vissza az alvilágba.


versetul 32

Ott a hegyen egy nagy disznónyájat legeltettek; arra kérték őt a gonosz lelkek, engedje meg, hogy azokba mehessenek. Ő pedig megengedte nekik.


versetul 33

Kijöttek az ördögök az emberből, és belementek a disznókba. A nyáj a meredekről a tóba rohant, és belefulladt.


versetul 34

A pásztorok a történtek láttára elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre.


versetul 35

Az emberek erre kijöttek, hogy lássák, mi történt. Amint odaértek, megdöbbenve látták, hogy felöltözve és ép elmével ül Jézus lábánál az az ember, akiből kimentek az ördögök.


versetul 36

Akik látták, elbeszélték nekik, hogyan szabadult meg a megszállott.


versetul 37

Ekkor Gadara vidékének egész népe kérte őt, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk. Jézus ekkor hajóra szállt, és visszatért.


versetul 38

Az az ember pedig, akiből kimentek az ördögök, arra kérte, hogy vele maradhasson. De Jézus elküldte, ezt mondva neki:


versetul 39

Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten. Ő pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus.


Jairus leányának feltámasztása


versetul 40

Amikor Jézus visszatért, a sokaság örömmel fogadta, mert mindnyájan várták őt.


versetul 41

Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt, és Jézus lába elé borulva kérlelte, hogy jöjjön el a házába,


versetul 42

mivel egyetlen leánya, aki mintegy tizenkét éves volt, halálán van.
Menet közben a sokaság minden oldalról szorongatta Jézust.


versetul 43

Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és minden vagyonát az orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani,


versetul 44

odament, hátulról megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérzése.


versetul 45

Jézus ezt kérdezte: Ki érintett engem? Amikor mindnyájan tagadták, Péter ezt mondta: Mester, a sokaság szorongat és tolong körülötted!


versetul 46

De Jézus ezt mondta: Valaki megérintett, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem.


versetul 47

Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, leborult előtte, és elbeszélte az egész nép előtt, hogy miért érintette meg őt, és hogy miként gyógyult meg azonnal.


versetul 48

Jézus pedig ezt mondta neki: Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!


versetul 49

Még beszélt, amikor jött valaki a zsinagógai elöljáró házától, és így szólt: Meghalt a leányod, ne fáraszd tovább a Mestert!


versetul 50

Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt az apához: Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.


versetul 51

Amikor bement a házba, senkit sem bocsátott be, csak Pétert, Jánost, Jakabot meg a kislány apját és anyját.


versetul 52

Mindnyájan sírtak, és gyászolták a leányt, de Jézus így szólt hozzájuk: Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik!


versetul 53

De kinevették, mert tudták, hogy meghalt.


versetul 54

Ő azonban megfogta a leány kezét, és szólította: Leányom, ébredj!


versetul 55

Ekkor visszatért belé a lelke, és azonnal felkelt. Jézus pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni.


versetul 56

A leány szülei elcsodálkoztak, ő pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek ne mondják el, ami történt.

Capitole:


Cărți