Márk evangéliuma

capitolul 14


Capitole:


A nép vezetőinek tanácskozása Jézus ellen


versetul 1

Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék,

2Móz 12,1; Mt 26,17


versetul 2

mert ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében.


Jézus megkenetése Betániában


versetul 3

Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárdusolaj volt egy alabástromtartóban, és az alabástromtartót feltörve, ráöntötte az olajat Jézus fejére.

Lk 7,37


versetul 4

Némelyek pedig maguk között bosszankodtak: Mire való az olajnak ez a pazarlása?


versetul 5

Hiszen el lehetett volna adni ezt az olajat több mint háromszáz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegényeknek. És korholták az asszonyt,


versetul 6

de Jézus ezt mondta: Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem.


versetul 7

Mert a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek.

5Móz 15,11


versetul 8

Azt tette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésemre.


versetul 9

Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.


Júdás elárulja Jézust


versetul 10

Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik.


versetul 11

Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig várta a megfelelő alkalmat, hogy elárulhassa Jézust.


Az utolsó vacsora


versetul 12

A kovásztalan kenyerek első napján, amikor a páskabárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá a tanítványai: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el?


versetul 13

Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: Menjetek a városba, és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt,


versetul 14

és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: Hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát?


versetul 15

Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen: ott készítsétek el nekünk a vacsorát.


versetul 16

Elindultak a tanítványok, és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik, és elkészítették a páskavacsorát.


versetul 17

Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel.


versetul 18

Amikor asztalhoz telepedtek, és ettek, ezt mondta Jézus: Bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem, aki együtt eszik velem.

Zsolt 41,10


versetul 19

Elszomorodva egymás után kezdték kérdezgetni tőle: Csak nem én?


versetul 20

Ő pedig ezt mondta nekik: Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba.


versetul 21

Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.


versetul 22

És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem.


versetul 23

Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan,


versetul 24

és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik.

2Móz 24,8; Jer 31,31


versetul 25

Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában.


Az Olajfák hegyén


versetul 26

Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.

Zsolt 113,1


versetul 27

És akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: „Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.”

Zak 13,7


versetul 28

De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.


versetul 29

Péter ezt mondta neki: Ha mindenki megbotránkozik is, én akkor sem.


versetul 30

Jézus így szólt hozzá: Bizony mondom neked: te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt másodszor megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.

Mk 13,35


versetul 31

Ő azonban annál inkább mondta: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszéltek a többiek is.


A Gecsemáné-kertben


versetul 32

Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg imádkozom!


versetul 33

Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett,


versetul 34

majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok!

Zsolt 43,5


versetul 35

Egy kissé távolabb ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra.


versetul 36

És így szólt: Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.


versetul 37

Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem virrasztani?


versetul 38

Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.


versetul 39

Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott.


versetul 40

Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki.


versetul 41

Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább, és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe.


versetul 42

Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul.


Jézus elfogatása


versetul 43

Még beszélt, amikor egyszer csak megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől, kardokkal és botokkal a kezükben.


versetul 44

Aki elárulta őt, ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: Akit megcsókolok, az lesz ő: fogjátok el, és vigyétek el biztos kísérettel!


versetul 45

Amikor odaért, azonnal hozzálépett, és így szólt: Mester! – és megcsókolta.


versetul 46

Azok pedig megragadták Jézust, és elfogták.


versetul 47

Valaki az ott állók közül kirántotta a kardját, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.


versetul 48

Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik: Úgy vonultatok ki ellenem, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok.


versetul 49

Veletek voltam mindennap a templomban, és tanítottam, és nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük.


versetul 50

Ekkor mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak.


versetul 51

De követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt mezítelen testén; őt is megragadták,


versetul 52

de ő az ingét otthagyva mezítelenül elmenekült.


Jézus a nagytanács előtt


versetul 53

Ekkor Jézust a főpaphoz vitték, és oda gyülekeztek a főpapok, a vének és az írástudók is mindannyian.


versetul 54

Péter távolról követte őt, egészen a főpap palotájának udvaráig, és ott ült a szolgákkal, és melegedett a tűznél.


versetul 55

A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák; de nem találtak.


versetul 56

Mert sokan tettek hamis tanúvallomást ellene, de a vallomások nem egyeztek.


versetul 57

Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene:


versetul 58

Mi hallottuk, hogy ezt mondta: Én lerombolom az emberkéz alkotta templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberkéz alkotott.

Jn 2,19


versetul 59

De vallomásuk így sem egyezett.


versetul 60

A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?


versetul 61

Ő azonban hallgatott, és nem válaszolt semmit. Ismét megkérdezte őt a főpap: Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?

Ézs 53,7


versetul 62

Jézus ezt mondta: Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.

Dán 7,13; Zsolt 110,1


versetul 63

A főpap megszaggatta a ruháját, és így szólt: Mi szükségünk van még tanúkra?


versetul 64

Hallottátok az istenkáromlást. Mi a ti véleményetek erről? Azok pedig valamennyien kimondták az ítéletet, hogy méltó a halálra.

3Móz 24,16


versetul 65

Akkor némelyek leköpték őt, majd arcát letakarva ököllel ütötték őt, és ezt mondták neki: Most prófétálj! A szolgák is arcul verték őt.


Péter megtagadja Jézust


versetul 66

Amikor Péter lent volt az udvaron, arra ment a főpap egyik szolgálóleánya.


versetul 67

Meglátta a tűznél melegedő Pétert, ránézett, és így szólt: Te is a názáreti Jézussal voltál.


versetul 68

Ő azonban tagadta, és ezt mondta: Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz. És kiment az előcsarnokba. A kakas pedig megszólalt.


versetul 69

A szolgálóleány ismét meglátta őt, és újra mondta az ott állóknak: Ez közülük való.


versetul 70

De ő ismét tagadta. Egy kis idő múlva viszont az ott állók mondták Péternek: Bizony közülük való vagy, hiszen Galileából való vagy te is.


versetul 71

Ekkor ő átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.


versetul 72

És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg engem. És sírásra fakadt.

Capitole:


Cărți