Márk evangéliuma

capitolul 3


Capitole:


Jézus szombaton gyógyít


versetul 1

Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember.


versetul 2

Figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene.


versetul 3

Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Állj ki középre!


versetul 4

Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak.


versetul 5

Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.


versetul 6

A farizeusok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.


Jézus sok beteget gyógyít a tenger mellett


versetul 7

Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tengerhez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából


versetul 8

és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett.


versetul 9

Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte.


versetul 10

Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék.


versetul 11

Amikor pedig meglátták őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia!


versetul 12

Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő.


A tizenkét tanítvány elhívása


versetul 13

Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart; ők pedig odamentek hozzá.


versetul 14

Tizenkettőt pedig, akiket apostoloknak is nevezett, kiválasztott arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét,


versetul 15

és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket.


versetul 16

Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta,


versetul 17

Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai;


versetul 18

továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust


versetul 19

és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt.


Jézus rokonainak a szándéka


versetul 20

Azután hazament, és ismét összegyűlt a sokaság, úgyhogy ők még enni sem tudtak emiatt.


versetul 21

Amikor ezt meghallották a rokonai, odamentek, hogy megfogják őt, mivel azt mondták: megzavarodott.


Jézust Belzebub szövetségesének mondják


versetul 22

A Jeruzsálemből érkező írástudók pedig azt mondták, hogy Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket.


versetul 23

Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk: Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt?


versetul 24

Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat fenn az az ország;


versetul 25

és ha egy háznép meghasonlik önmagával, az a háznép sem maradhat fenn.


versetul 26

Ha tehát a Sátán önmaga ellen támad, és meghasonlik, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége van.


versetul 27

Viszont az erős ember házába sem törhet be senki, és nem rabolhatja ki, hacsak előbb meg nem kötözi az erős embert, és akkor kirabolhatja a házát.


versetul 28

Bizony mondom nektek, hogy az emberek minden bűne meg fog bocsáttatni, még a káromlások is, bármennyi káromlást is szóljanak,


versetul 29

de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.

Zsid 10,29


versetul 30

Mert azt mondták róla, hogy tisztátalan lélek van benne.

Jn 10,20


Jézus igazi rokonai


versetul 31

Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt.


versetul 32

Sok ember ült körülötte, és azok szóltak neki: Íme, anyád és a testvéreid odakint keresnek téged!


versetul 33

De ő így válaszolt nekik: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?


versetul 34

És végignézve a körülötte ülőkön, így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim.


versetul 35

Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám.

Capitole:


Cărți