Márk evangéliuma

capitolul 4


Capitole:


A magvető


versetul 1

Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren maradt; az egész sokaság pedig a tengerparton volt.


versetul 2

Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben:


versetul 3

Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni,


versetul 4

és történt vetés közben, hogy némely mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták.


versetul 5

Némelyik pedig a köves helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben;


versetul 6

amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt.


versetul 7

Más része a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést.


versetul 8

A többi pedig a jó földbe esett, és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.


versetul 9

Majd hozzátette: Akinek van füle a hallásra, hallja!


versetul 10

Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról.


versetul 11

Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik,


versetul 12

hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak.

Ézs 6,9


versetul 13

Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit?


versetul 14

A magvető az igét veti.


versetul 15

Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét.


versetul 16

A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az igét, azonnal örömmel fogadják azt,


versetul 17

de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal elbuknak.


versetul 18

Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét,


versetul 19

de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést.


versetul 20

A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.


A lámpás és a mérték


versetul 21

Ezután megkérdezte tőlük: Vajon azért veszik elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék?


versetul 22

Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna.


versetul 23

Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!


versetul 24

Ezt is mondta nekik: Vigyázzatok arra, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak.


versetul 25

Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.


A magától növekedő vetés


versetul 26

Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe,


versetul 27

azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan.

Jak 5,7


versetul 28

Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.


versetul 29

Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje.

Jóel 4,13; Jel 14,15


A mustármag


versetul 30

Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?


versetul 31

Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön,


versetul 32

miután pedig elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.

Dán 4,9; Ez 17,23; Ez 31,6


versetul 33

Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették.


versetul 34

Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.


Jézus lecsendesíti a tengert


versetul 35

Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra!


versetul 36

Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őt.


versetul 37

Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni.


versetul 38

Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?


versetul 39

Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.


versetul 40

Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?


versetul 41

Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?

Capitole:


Cărți