Pál levele a rómaiakhoz

capitolul 11


Capitole:


Isten nem vetette el Izráelt


versetul 1

Azt kérdem tehát: Elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből.

Zsolt 94,14


versetul 2

Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt vádat emel Izráel ellen:


versetul 3

„Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek.”

1Kir 19,10


versetul 4

Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.”

1Kir 19,18


versetul 5

Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint;


versetul 6

ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem.


versetul 7

Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A választottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek,


versetul 8

amint meg van írva: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig.”

5Móz 29,3; Ézs 29,10


versetul 9

Dávid is ezt mondja: „Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá, megbotlássá és megtorlássá!

Zsolt 69,23


versetul 10

Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, és hátukat görnyeszd meg örökre!”


Izráel elesése üdvösség a népeknek


versetul 11

Kérdem tehát: Azért botlottak meg, hogy elbukjanak? Szó sincs róla! Viszont az ő bukásuk által jutott el az üdvösség a népekhez, hogy Isten féltékennyé tegye Izráelt.


versetul 12

Ha pedig az ő bukásuk a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a népek gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek.


versetul 13

Ezt pedig nektek mondom, a népeknek: amennyiben tehát én a népek apostola vagyok, az válik szolgálatom dicsőségére,


versetul 14

ha valamiképpen féltékennyé tehetem véreimet, és így megmenthetek közülük némelyeket.


versetul 15

Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból?


versetul 16

Ha pedig a zsenge szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok.

4Móz 15,17


A szelíd és a vad olajfa


versetul 17

Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél,


versetul 18

ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.


versetul 19

Azt mondod erre: „Azért törettek ki ágak, hogy én beoltassam.”


versetul 20

Úgy van: azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj!


versetul 21

Mert ha Isten a természet szerinti ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni.


versetul 22

Lásd meg tehát Isten jóságát és szigorúságát: az elbukottakkal szigorú, veled pedig jóságos, ha megmaradsz jóságában, mert különben te is kivágatsz.


versetul 23

De az elbukottak is, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, beoltatnak majd, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket.


versetul 24

Hiszen ha te a természeted szerinti vadolajfáról levágattál, és természeted ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor mennyivel inkább be fognak oltatni a saját olajfájukba azok, akik természetük szerint odatartoznak!


Az egész Izráel üdvözülni fog


versetul 25

Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a népek teljes számban be nem jutnak,


versetul 26

és így üdvözülni fog az egész Izráel, amint meg van írva: „Eljön Sionból a Megváltó, eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából,

Ézs 59,20


versetul 27

és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.”

Ézs 27,9; Jer 31,33


versetul 28

Az evangélium miatt tehát Isten ellenségei tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért,


versetul 29

mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása.

1Sám 15,29; Ézs 54,10


versetul 30

Mert ahogyan ti egykor engedetlenek voltatok Istennel szemben, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük révén,


versetul 31

úgy ők is engedetlenek most, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek.


versetul 32

Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.


Isten bölcsességének dicsérete


versetul 33

Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai!

Ézs 55,8


versetul 34

Mert „ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadója?

Ézs 40,13


versetul 35

Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?”

Jób 41,3


versetul 36

Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.

Kol 1,16; 1Kor 8,6

Capitole:


Cărți