Pál levele az efézusiakhoz

capítulo 2


Capítulos:

1 2 3 4 5 6


verso 1

Vele együtt titeket is feltámasztott, kik eleséseitektől és vétkeitektől megölötten holtak voltatok,


verso 2

miután egykor e világ korának rendjéhez, a levegőbeli fennhatóságnak az engedetlenség fiaiban most munkálkodó szellemnek fejedelméhez igazodva jártatok.


verso 3

Ezekben az elesésekben és vétkekben jártunk mi is mindannyian, egykor húsunk kívánságaiban élve, mikor a húsból és gondolatokból feltörő akarásokat vittük véghez, és természettől a harag gyermekei voltunk, mint a többiek.


verso 4

Ámde az Isten, minthogy gazdag könyörületben, nagy szeretetéért, mellyel minket akkor szeretett meg,


verso 5

amikor eleséseink miatt még holtak voltunk, a Krisztussal együtt megelevenített – a kegyelem mentett meg titeket.


verso 6

Vele együtt fel is támasztott, és vele együtt a Krisztus Jézusban beültetett a mennyeiekben,


verso 7

hogy jóságos voltában az ezután következő korokban kegyelmének mindent felülmúló gazdagságát a Krisztus Jézusban megmutassa rajtunk.


verso 8

A kegyelem mentett meg titeket a hiten keresztül. És ez nem tőletek van, Isten adománya.


verso 9

Nem tettek alapján jött, hogy senki se kérkedjék.


verso 10

Hiszen az ő alkotása vagyunk, a Krisztus Jézusban jó munkákra teremtve, melyeket Isten előre elkészített, hogy azokban járjunk.


verso 11

Azért emlékezzetek meg arról, hogy valamikor, mikor még a húsban éltünk, ti pogány nemzetek voltatok, s titeket körülmetéletlenségnek mondott a húson kézzel végzett körülmetélkedés,


verso 12

emlékezzetek, hogy ti abban az időben a Krisztuson kívül voltatok, Izráel polgárjogától elidegenültek, az ígéret szövetségeit tekintve jövevények, nem volt reményetek s Isten nélkül éltetek a világban.


verso 13

Most azonban, hogy a Krisztus Jézusban éltek, ti, akik messze voltatok, a Krisztus vére által közeliekké lettetek.


verso 14

Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, s azzal, hogy az ellenségeskedést, ezt az elválasztó közfalat saját húsában lebontotta,


verso 15

a parancsolatoknak rendeletekben adott törvényét hatályon kívül helyezte, hogy magában a kettőt egy új emberré teremtse azzal, hogy békességet csinál,


verso 16

s mindkettőt egy testbe foglalva a kereszten át kiengeszteli Istennel, miután önmagában az ellenségeskedést megölte.


verso 17

Eljött, a békesség örömhírét hirdette nektek, távoliaknak, és békességet hirdetett a közelieknek.


verso 18

Mert mindketten egy Szellemben őrajta keresztül nyertük el, hogy az Atyához járulhatunk.


verso 19

Így hát nem vagytok többé jövevények és zsellérek, hanem a szentek polgártársai és Istennek házanépe,


verso 20

miután az apostolok és próféták fundamentumán Isten házává épültetek, melyben a szegletkő maga a Krisztus Jézus,


verso 21

kiben egymásba illesztve az egész épület szent templommá növekszik az Úrban,


verso 22

kiben Szellem által ti is együtt épültök Isten lakóhelyévé.

Capítulos:


Libros