Apostolok cselekedetei
16. fejezet
1. vers
Eljutottak Derbébe és Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, hívő zsidó asszonynak, de hellén apának fia,
2. vers
ki mellett jó bizonyságot tettek a Lisztrában és Ikóniumban élő testvérek.
3. vers
Pál azt akarta, hogy Timóteus vele utazzék el, fogta hát és körülmetélte őt a zsidók miatt, kik azokon a helyeken laktak. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy hellén volt az apja.
4. vers
Amikor átutaztak a városokon, átadták nekik, hogy megőrizzék azokat a rendelkezéseket, melyeket a Jeruzsálembeli apostolok és vének határozatként kimondottak.
5. vers
Az eklézsiák eközben napról-napra szilárdultak a hitben és gyarapodtak számban.
6. vers
Azután Frígiát és a Galata vidékét járták be, minthogy a Szent Szellem eltiltotta őket attól, hogy Ázsiában szólják az igét.
7. vers
Elmentek Mizia mellett, és megkísérelték, hogy Bitiniába utazzanak, de Jézusnak szelleme nem engedte őket.
8. vers
Így Mizia mellett elmenvén, Troászba szálltak alá.
9. vers
Itt Pál az éjszakában látomást látott: egy macedón férfi állott előtte és kérlelte őt: „Jöjj át Macedóniába és segíts rajtunk.”
10. vers
Mihelyt a látomást látta, tüstént azon voltunk, hogy Macedóniába induljunk, mert úgy következtettünk, hogy az Isten arra hívott minket, hogy a macedónoknak szóljuk az örömüzenetet.
11. vers
Troászból hajón egyenesen Szamotrákiába siettünk, a következő napon Neápoliszba,
12. vers
onnan Filippibe, mely a macedóniai táj első városa, római kolónia. Bizonyos időt ebben a városban töltöttünk.
13. vers
Szombatnapon kimentünk a városon kívül egy folyó mellé, ahol – úgy gondoltuk – imádkozás lesz. Leültünk és beszélgettünk az összegyűlt asszonyokkal.
14. vers
Az egyik asszony, Lídia nevű, ki Tiatírából való bíborárus és istenfélő volt, hallgatott ránk. Ennek Isten megnyitotta szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál beszél.
15. vers
Mihelyt azután ő és a háza bemerítkezett, kérlelni kezdett minket: „Ha úgy ítéltek, hogy én hű vagyok az Úrhoz, jöjjetek be házamba és maradjatok nálam.” Erőszakkal is kényszerített minket.
16. vers
De történt, hogy amikor éppen az imádkozásra mentünk, egy fiatal rabszolgálóval találkoztunk, akiben jós szellem volt, ki jósolgatásával nagy nyereséget szerzett gazdáinak.
17. vers
Ez követte Pált és minket, és azt kiáltozta: „Ezek az emberek a legmagasabb Istennek rabszolgái és nektek a menekülés útját hirdetik.”
18. vers
Sok napon át tette ezt, végre Pál, mivel ránehezedett a dolog, megfordult és ezt mondta a szellemnek: „A Krisztus Jézus nevével megparancsolom neked, hogy menj ki belőle!” Az abban az órában ki is ment.
19. vers
Mikor azonban a lány urai meglátták, hogy remélt nyereségük elveszett, megragadták Pált és Szilást és az elöljárók elé a piacra vonszolták őket.
20. vers
Miután katonai parancsnokok elé állították őket, így szóltak: „Ezek az emberek fellázítják városunkat. Zsidó létükre
21. vers
olyan erkölcsöket hirdetnek, melyeket nekünk, rómaiaknak sem elfogadnunk, sem megtennünk nem szabad.”
22. vers
Ellenük fordult a tömeg is. A parancsnokok erre letépették ruháikat, s megparancsolták, hogy botozzák meg őket.
23. vers
Miután sok vesszőcsapást mértek rájuk, börtönbe vetették őket s megparancsolták a foglárnak, hogy biztos őrizet alatt tartsa őket.
24. vers
A porkoláb a parancs vétele után a belső tömlöcbe vetette őket és a lábukat biztonság végett kalodába zárta.
25. vers
Éjféltájban Pál és Szilás imádkoztak, és énekkel magasztalták Istent, a foglyok pedig hallgatták őket.
26. vers
Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a tömlöc alapjai is megrendültek, tüstént kinyíltak az összes ajtók és mindnyájuk bilincsei lehullottak.
27. vers
A tömlöctartó, ahogy álmából felriadt s meglátta, hogy a tömlöc ajtajai nyitva vannak, kardot rántott és el akarta magát pusztítani, mert azt hitte, hogy a foglyok elmenekültek.
28. vers
Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindnyájan itt vagyunk.”
29. vers
Az erre világosságot kért és beugrott. Reszketve borult Pál és Szilás elé,
30. vers
majd kivezette őket és így szólott: „Uraim, mit kell tennem, hogy megmeneküljek?”
31. vers
„Higgy az Úrban, Jézusban – felelték azok – s megmenekülsz te is, a házad is.”
32. vers
Azután az Isten igéjét szólták mindazoknak, akik a házában voltak.
33. vers
A porkoláb azután az éjszakának még abban az órájában magához fogadta őket, és sebeiket kimosta. Nyomban be is merítkeztek, ő is, az övéi is mindannyian.
34. vers
Majd felvezette őket házába, asztalt tett eléjük és egész házával ujjongott, hogy Istenben hívővé lehetett.
35. vers
Mikor kinappalodott, a katonai parancsnokok ily üzenettel küldötték oda a poroszlókat: „Bocsásd el azokat az embereket!”
36. vers
A tömlöctartó közölte e szavakat Pállal: „A katonai parancsnokok ideüzentek, hogy el kell titeket bocsátani. Most hát induljatok el, utazzatok el békességgel!”
37. vers
De Pál így szólott hozzájuk: „Elítéletlenül nyilvánosan megverettek minket, s noha római polgárok vagyunk, tömlöcbe vetettek, most pedig titkon űznek ki bennünket. Ez így nem megy. Jöjjenek el maguk a parancsnokok és vezessenek ki bennünket!”
38. vers
A poroszlók hírül vitték a parancsnokoknak e szavakat. Mikor azok meghallották, megijedtek amiatt, hogy rómaiak.
39. vers
Elmentek hát és szívükre beszéltek, majd kivezették, és kérlelni kezdték őket, hogy távozzanak el a városból.
40. vers
Erre kimentek a tömlöcből és bementek Lídiához. Ahogy meglátták a testvéreket, bátorították őket. Azután eltávoztak a városból.
Könyvek
