Krónikák második könyve

22. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Utána Jeruzsálem lakosai legkisebb fiát, Ahazját tették királlyá, mert az idősebbeket mind megölte az a sereg, amely az arabokkal a táborra tört. Így tehát Ahazjá, Jórámnak, Júda királyának a fia kezdett uralkodni.


2. vers

Ahazjá negyvenkét esztendős volt, amikor királlyá lett, és egy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anya neve Ataljá volt, Omri unokája.


3. vers

Ő is Aháb házának útjain járt, mert az anyja volt a tanácsadója az istentelen cselekedetre.


4. vers

Gonoszul cselekedett az Úr szemében, amint Aháb háza népe is, mert vesztére ők voltak a tanácsadói apja halála után.


5. vers

Sőt az ő tanácsukra hadba ment Jórámmal, Aháb fiával, Izráel királyával Hazáél arám király ellen Rámót-Gileádba, de az arámok megsebesítették Jórámot.


6. vers

Visszatért tehát Jórám, hogy meggyógyíttassa magát Jezréel városában; mert sebek voltak rajta, amelyeket akkor kapott Rámában, mikor Hazáél arám király ellen harcolt. Ahazjá, Jórám fia, Júda királya pedig lement, hogy meglátogassa Jórámot, Aháb fiát Jezréelben, mivel beteg volt.


7. vers

Az, hogy Ahazjá Jórámhoz ment, Isten akaratából a vesztére lett, mert odaérkezve kivonult Jórámmal Jéhú ellen, aki Nimsi fia volt, akit az Úr felkenetett, hogy Aháb háza népét kiirtsa.


8. vers

Így mikor Jéhú Aháb házán ítéletet tartott, rátalált Júda fejedelmeire és Ahazjá testvéreinek fiaira, akik Ahazjának szolgáltak, és megölette őket.


9. vers

Ahazját is kereste – noha Samáriában rejtőzött –, elfogták és elvitték Jéhúhoz, aki megölette. De eltemették, mert azt mondták róla: Mégis Jósáfát fia volt, aki teljes szívvel kereste az Urat. És nem volt immár senki Ahazjá háza népéből, aki királlyá lehetett volna.


10. vers

Amikor Ahazjá anyja, Ataljá látta, hogy meghalt a fia, fölkelt, és megölte Júda háza népének minden királyi sarját.


11. vers

De Jósabat, a király leánya fogta Jóást, Ahazjá fiát és titokban kivitte a király fiai közül, akiket halálra szántak, és őt meg a dajkáját a hálószobába vitte. Így rejtette el őt Jósabat, Jórám király leánya, Jójádá pap felesége, aki Ahazjá húga volt, Ataljá elől, hogy ne tudja megöletni.


12. vers

Náluk volt elrejtve az Úr házában hat esztendeig. Az országban pedig Ataljá uralkodott.

Fejezetek:


Könyvek