Pál első levele korinthusiakhoz

capitolul 3


Capitole:


versetul 1

Veletek azonban nem beszélhettem úgy, mint szellemiekkel, hanem csak úgy, mint húsból valókkal, mint Krisztusban lévő kiskorúakkal.


versetul 2

Tejet itattam veletek, nem kenyeret, hiszen még nem bírtátok volna el,


versetul 3

még hústermészetűek vagytok, mert amennyiben köztetek irigység és vetélkedés van, nem vagytok-e hústermészetűek? Nem emberi módon jártok-e?


versetul 4

Mikor ugyanis az egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok, a másik: Én Apollósé, nem emberek vagytok-e?


versetul 5

Hát mi Apollós? Mi Pál? Kiszolgálók, kik által hívőkké lettetek. S mindenkinek az a rész jutott, melyet az Úr adott neki.


versetul 6

Én ültettem, Apollós öntözött, de az Isten növesztett.


versetul 7

Így hát semmi az, aki ültet, és semmi az, aki öntöz, csak a növesztő Isten valami.


versetul 8

Az ültető és az öntöző egy, ki-ki fáradozásához képest meg fogja kapni a maga bérét.


versetul 9

Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok ti.


versetul 10

Az Isten nekem adott kegyelméhez képest bölcs építőmesterként alapot vetettem, de más épít rá. Mindenki nézzen utána, hogyan épít.


versetul 11

Hiszen más alapot senki sem vethet azon kívül, ami már benn fekszik, és ez Jézus, a Krisztus.


versetul 12

Mármost erre az alapra lehet aranyat, ezüstöt, értékes köveket, fát, szénát, szalmát építeni,


versetul 13

egyszer mindenkinek a munkája látható lesz. Ama nap ugyanis világosságra fogja hozni, mert tűzben lepleződik le. Mindenkinek a munkáját hogy minemű, a tűz fogja megpróbálni.


versetul 14

Ha valakinek a munkája, melyet épített, megmarad, bért kap majd,


versetul 15

ha valakinek a munkája megég, kárát vallja, ő maga azonban meg fog menekülni, de úgy, mint tűzön keresztül.


versetul 16

Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok? S hogy Isten Szelleme lakik bennetek?


versetul 17

Ha valaki megrontja Isten templomát, meg fogja rontani azt az Isten. Hisz Isten temploma szent, s ti vagytok ez a templom.


versetul 18

Senki ne ejtsen meg titeket csalással! Ha köztetek valaki úgy gondolja, hogy bölcs ebben a korszakban, ostobává legyen, hogy bölccsé lehessen!


versetul 19

Mert ennek a korszaknak a bölcsessége ostobaság az Istennél. Hiszen megírták: „Ő rajtakapja a bölcseket azon, hogy mindenre kaphatók.”


versetul 20

Majd megint: „Ismeri az Úr a bölcsek érveléseit, hogy azok hiábavalók.”


versetul 21

Így hát emberekkel senki ne dicsekedjék. Mert minden a tiétek,


versetul 22

Pál is, Apollós is, Kéfás is, világ is, élet is, halál is, jelenvalók is, jövendők is: minden a tiétek!


versetul 23

De ti a Krisztuséi vagytok, a Krisztus pedig Istené.

Capitole:


Cărți